Több mint 70 fiókát nevel egy gondoskodó kacsamama

Amikor Brent Cizek természetfotós csónakázni indult a minnesotai Bemidji tóra, még nem sejtett, hogy milyen különleges élménnyel, illetve szenzációs fotókkal tér majd haza. A tónál rendszeresen költenek a récefélék családjába tartozó nagy bukók, ám a most megörökített családhoz foghatót még sohasem láttak: egy magányos tojó ugyanis több mint 70 fiókáról gondoskodik. A fiókák mindenhová követik a récemamát, s egészen lenyűgöző látvány ahogy együtt úszkálnak a gyönyörű tó vizén.

Forrás: Brent Cizek

“Nem ritka, hogy 20, esetleg 30 fióka kövessen egyetlen tojót, de, hogy több mint 70, az igazán rendkívüli” – mondta Richard O. Prum Yale ornitológus. A szakértők szerint az azonban nem lehetséges, hogy mind az övé legyen, ugyanis egy fészekalj 7-20 tojásból áll. Előfordul ugyanakkor, hogy a magára maradt fiókák elkezdenek követni egy másik madarat.

Cizek elképzelhetőnek találja, hogy ez a tapasztalt példány vigyáz a tó összes fiókájára, vagy magához vette azokat a fiókákat, melyek elszakadtak az anyjuktól. A fotós először csak 50 fiókát számolt össze és amikor a következő héten visszatért, hogy ismét megcsodálja őket, akkor jött rá, hogy összesen 76-an vannak.

A férfi egyébként azt mesélte, hogy a rossz időjárás miatt nem reménykedett benne, hogy sikerül majd jó fotókat készítenie.”Nem volt a legjobb ötlet csónakba szállni, mert nagyon szeles nap volt, a hullámok pedig arra dobálta, amerre csak akarták. Mégis úgy döntöttem, hogy tovább haladok, pedig nem számítottam rá, hogy bármi érdekeset is látok majd” – mesélte a helyi sajtónak.

Nem sokkal később azonban különös csapatot pillantott meg a hullámok között: “Minél közelebb értem, a szívem annál gyorsabban vert, mert sohasem láttam még ehhez hasonlót” – emlékezett vissza Brent Cizek, aki többször is visszatért, hogy meglátogassa a népes családot.

A nagy bukó (Mergus merganser) a halban gazdag tavak vagy folyók közelében megfigyelhető vonuló faj. Izlandon, a Brit-szigeteken, Európa és Ázsia északi részén illetve Észak-Amerika középső részén is költ. Magyarországon rendszeres átvonuló és téli vendég. Általában kisebb halakat fogyaszt, de eszik vízi gerincteleneket is. Nagyon jó úszó, táplálékáért mélyre is lemerül. Hegyes, a csúszós halak megfogására alkalmas csőre van. Fészkét korhadt fák üregébe rakja, és pehelytollal béleli ki. A fiókák kikelésük után 24-36 órával már elhagyják a fészket, és 8-10 nap múlva már kis halakat is fognak. A költésben és a fiókák felnevelésében csak a tojó vesz részt.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!