Teljes vagyonát elajándékozza a szaúdi herceg

6

Meglepő bejelentést tett Alwaleed bin Talal szaúdi herceg. Teljes vagyonát, azaz mintegy 32 milliárd dollárt adományoz karitatív célokra, elsősorban az éhezés és a szegénység felszámolását megcélozva.

Azért így sem marad nincstelen, a jól ismert üzletember és befektető, Kingdom Holding nevű vállalatának többek között olyan luxushotelekben van érdekeltsége, mint például a londoni Four Seasons Savoy Hotel, illetve olyan nagy médiavállalatokban van részesedése, mint a News Corp és a Time Warner. Emellett Apple, Citigroup és Twitter részvényekkel is rendelkezik.

1

A milliárdos szaúdi herceg már nem először áldoz hatalmas összeget ilyen célokra, korábban már 3,5 milliárd dollárt adományozott az általa létrehozott Alwaleed Philanthropies karitatív alapítványnak. Most pedig teljes vagyonát, azaz 32 milliárd dollárt utal át a fenti szervezetnek, amit azzal magyaráz, hogy így szeretne tenni egy jobb világért, „a tolerancia, az elfogadás, az egyenlőség és a lehetőségek jegyében”.

4

“Szeretnék segíteni a szegénység és az éhezés felszámolásában, a legszegényebb országok egészségügyi és oktatási fejlesztésében”írja az Investor.hu. Bár a pénz nagy része nemzetközi ügyekre megy majd, Szaúd-Arábia és a Közel-Kelet elsőbbséget élvez.  „Miután a vagyonom nagy részét ebben az áldott országban szereztem, szeretnék valamit visszaadni Szaúd-Arábiának, később azonban az emberbaráti erőfeszítéseinket más országokra is kiterjesztenénk, az egyes országok jótékonykodási szabályrendszeréhez igazodva” – tette hozzá.

5

A szaúdi herceg Alwaleed állítása szerint a 32 milliárd dolláros felajánlása nem érinti a holding vállalatban meglévő részesedését, hisz mint mondja: „Nem adok el semmilyen részvényt!” 

További információt itt találsz az alapítványról és munkájukról.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!