Címke: veszélyes út

Újságírók is megmászták a 800 méteres sziklát, amin kínai gyerekek jutnak el az iskolába [videó]

Kína domborzati adottságai miatt sokszor kell a vidéki gyerekeknek több órát sétálniuk, hogy eljussanak az iskolába, de a Szecsuán tartományban található 400 fős Atuler településen élő gyerekeknek még nagyobb megpróbáltatást jelent az iskolába jutás. A településtől két órányi útra található az iskola, ahova a diákoknak egy 800 méter magas sziklát megm...

India legveszélyesebb hegyi útja, a Zoji La hágó

A Zoji La hágó India Kasmir tartományában található, a Himalája hegység nyugati részén. A 443 kilométer hosszú, 3528 méter magasan futó veszélyes hegyi út létfontosságú kapcsolatot jelent Ladakh és Kashmir tartomány között. Az autóút Srinagar és Leh városokat köti össze az 1D Indiai Nemzetközi autópályával, így elég nagy forgalmat bonyolít a keskeny...

A Sárkány farka – Amerika egyik legveszélyesebb útszakasza

Több mint 300 kanyarjával a 129-es út 18 kilométeres szakasza Amerika egyik legveszélyesebb útja. A kanyargós útszakasz az Appalache-hegységben, Észak-Karolina és Tennessee határvidékén halad. A hegység mélyén kanyargó útszakasza 30-as években kapott szilárd burkolatot. Évtizedekig szinte ismeretlen volt, csak helybéliek és eltévedt turisták közlekedtek...

Veszélyes út az iskolába

Bármilyen hihetetlen, ezek a kínai gyerekek éppen az iskolából tartanak hazafelé a Badagong hegyen. A hegy tetején épült Zhang Jiawan falu, ahol mindössze pár száz ember él, és teljesen el vannak vágva a világtól. A faluból a völgybe, a városokhoz, a meredek hegy oldalán felállított létrákon lehet lejutni. A falusi kisgyerekek is ezen az útvonalon közle...

AJÁNLÓ

More CBD Is Better High Potency CBD Products MORE IS BETTER Hemp Bombs Eliminate Period Pain with GummiesMenstrualPainRelief CBDGummies NaturalRemedy HolisticWellness Best CBD Gummies For Anxiety Amish Reserve BioHeal CBD Gummies Review and Dr Oz Scam 2024 Natures One CBD Gummies Shark Tank Reviews Scam Explained Binoid Delta 9 THC CBD Gummies Review Bioheal CBD Gummies Scam or Legit Does It Really Work USA Low Libido in Men Why do I Have no Sex Drive BlueChew give em the business Dr Phil and Dr Oz Speak to Women Scammed by Fake Ads Part 4 TrueMan CBD Male Enhancement Gummies TruMan CBD GUMMIES PRECIO TrueMan CBD GUMMIES FUNCIONA Truman CBD Gummies Male Enhancement Boost Sexual Stamina Sexual Gummies Relief Stress Anxiety Warning 2023 Pelican CBD Male Enhancement Gummies Reviews - Read PROS CONS First MANUP GUMMIES REVIEW THE TRUTH MANUP MALE ENHANCEMENT GUMMIES REVIEW MANUP GUMMIES CANADA Natural Home Remedies For Male Enhancement Low Libido - Can Supplements Help 50 Effective Weight Loss Affirmations 21 Days Challenge Lose Weight While You Sleep Manifest Laparoscopic Weight Loss Surgery Sunfare - E News Dishes on Kim Kardashians 10-Pound Weight Loss New Years Resolutions and FDA Approved Weight Loss Drugs Quickest Way to Lose Weight Master Cleanse Body Detox The new science of weight loss and obesity Dr Louis J Aronne Saturn Apple Cider Vinegar Gummies weight loss gummies Apple cider vinegar gummies by saturn weight loss gummies viral youtubeshorts weightloss Ellen DeGeneres Keto Gummies Weight Loss Scam w AI Voice Explained Nutrition Weight Loss Stop Smoking Without Gaining Weight Lose Weight FAST With These 10 Shocking Hacks The Ultimate 7-Day Diet Challenge for Quick Weight Loss The 5 BEST Fat Burning Exercises FOR MEN LOSE WEIGHT FAST