Címke: műhold

Terv szerint működnek a decemberben pályára állított magyar műholdak

Tervezett pályájuk élettartamának felénél járnak a december 6-án pályára állított ATL 1 és SMOG-P nevű magyar műholdak, a jelek szerint minden úgy működik, ahogy a magyar szakemberek tervezték. Az adatok folyamatosan érkeznek a műszerekről - derül ki a Budapesti Műszaki Egyetem tájékoztatásából. A két berendezést a Rocket Lab amerikai magáncég Electron ...

Sikeresen tesztelték az űrszemetet összeszedő hálót

Sikeresen teszteltek egy űrszemetet összeszedő hálót a világűrben, a Föld felett több mint 300 kilométerre. A háló kipróbálása egy tesztsorozat része, amely különböző technológiákat mutat be a Föld körül keringő fémhulladékok begyűjtésére. Becslések szerint mintegy 7500 tonna ilyen hulladék kering céltalanul odafent, fenyegetve az űrmissziókat - írja a ...

Pályára állt a Hold “sötét oldalát” kutató kínai műhold

A Földtől több mint 400 ezer kilométeres távolságban pályára állt az a hatalmas antennával rendelkező kínai műhold, amely a később érkező Csang’o-4 nevű, a Hold túlsó, “sötét”, vagyis a Földről nem látható oldalát kutató robot kommunikációját fogja biztosítani. A Csang’o-4 lesz az első űrszonda, amely landol a Hold távoli oldalán. A Csüecsiao nevet vise...

Az űrből láthatók India kirívó anyagi egyenlőtlenségei

Az űrből, műholdfelvételek segítségével láthatók India kirívó anyagi egyenlőtlenségei. Pravin Csakravarti és Vivek Dehedzsia indiai tudósok az amerikai légierő meteorológiai műholdprogramjának felvételeit tanulmányozták. A programban részt vevő szatellitek naponta 14-szer kerülik meg a Földet, éjszaka szenzorokkal készítenek felvételeket a Föld felszíné...

Egy évtizede elveszett műholdját próbálja életre kelteni a NASA

Megpróbálják felvenni a kapcsolatot egy több mint egy évtizede elveszett műholddal az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei az után, hogy egy amatőr csillagász felfedezte, a műhold még működőképes lehet. "Egy amatőr csillagász jelentette, hogy január közepén kapcsolatot létesített az IMAGE műholddal, mi is megpróbálunk összeköttetésbe ...

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője azt mondta, hogy a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot, amely azonban valószínűleg tolódik majd. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejlesztett Zsebi becenevű kocka nagyo...

A Roszatom szerint egy elégett műhold okozhatta a radioaktív felhőt Európában

A légkörbe visszatérő elégett műhold, nem pedig az Ozjorszk közelében működő Majak nukleáris létesítményben bekövetkezett állítólagos baleset okozhatta a ruténium 106-os radioaktív izotópnak a légkörben szeptemberben és októberben észlelt jelenlétét - közölte a Roszatom orosz állami atomhatóság által megalakított intézményközi vizsgálóbizottság. A vizs...

Elküldte első felvételeit a légszennyezettséget figyelő Sentinel műhold

Elküldte első felvételeit az Európai Űrügynökség október 13-án felbocsátott Sentinel (Őrszem)-5P műholdja a Föld légkörének szennyezettségéről, köztük a nitrogén-dioxid-koncentráció nagyságáról az európai kontinens térségében, az indiai erőművek okozta légszennyezésről a dél-ázsiai térségben, a szén-monoxid globális eloszlásáról és az indonéziai Agung v...

A Föld összes tűzhányójáról adatot gyűjt két Sentinel-műhold

Az összes tűzhányóról gyűjt majd adatot két Sentinel-műhold egy brit vezetésű kutatócsoport új projektje alapján - tudósított a BBC hírportálja. Két műhold rutinszerűen térképezi fel a Föld felszínét, hogy a készülő kitörésekre utaló jeleket felismerje. Figyelemmel kísérik a vulkánok talajának alakváltozásait, hogy a tudósok idejében kiadhassák a riaszt...

A NASA valós idejű műholdképei Földünkről

A NASA által üzemeltetett WorldView weboldalon madártávlatból tekintjük meg Földünket. Az adatok folyamatosan frissülnek az aktuális műholdképekkel, így szinte valós időben csodálhatjuk meg a légköri jelenségeket. Az eltérés mindössze három óra. Az oldal használata igen egyszerű, olyan, mintha a Google Earth-ben böngésznénk. Itt is felülről látható a...

AJÁNLÓ

jadera diet pills does cbd oil help endometriosis pain vitafusion cbd gummies walmart how to last longer sexually without pills male enhancement pills company china qg sex pills nyc cbd oil gummies how does cbd gummies help medical weight loss fort collins can taking male enhancement pills how many erectile dysfunction pills are sold yearly do dick growth pills really work