Egy évtizede elveszett műholdját próbálja életre kelteni a NASA

Megpróbálják felvenni a kapcsolatot egy több mint egy évtizede elveszett műholddal az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei az után, hogy egy amatőr csillagász felfedezte, a műhold még működőképes lehet.

Forrás: NASA

“Egy amatőr csillagász jelentette, hogy január közepén kapcsolatot létesített az IMAGE műholddal, mi is megpróbálunk összeköttetésbe lépni vele a Deep Space hálózaton keresztül” – közölte Twitter-üzenetében a NASA.

Scott Tilley amatőr csillagász blogjában adott hírt arról, hogy fogta a 2000-017A, 26113 jelű műhold jeleit, amiről tudta, hogy az IMAGE műholdat takarja.

Forrás: NASA

A műholdat 2000. március 25-én bocsátották fel a világűrbe, 2005 decemberében veszítették el a kapcsolatot vele. Ez volt az első olyan műholdas küldetés, amely a Föld mágneses terét, a bolygót az űrből érkező halálos sugaraktól védő láthatatlan pajzsot figyelte meg.

Forrás: NASA

Ha a NASA-nak sikerült életre kelteni az IMAGE műholdat, pályáját úgy fogják meghatározni, hogy képes legyen figyelni a Föld északi sarki fényeinek térségét – közölte Patricia Rieff, a Rice Egyetem fizikusa, az IMAGE-misszió egyik kutatója.

Forrás: NASA


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!