Rossz körülmények közül kimentett medvék érkeztek a Veresegyházi Medveotthonba

Két, Spanyolországból mentett európai barnamedve, egy Mimo nevű hím és egy Aran nevű nőstény érkezett a Veresegyházi Medveotthonba. Szilágyi István, a Fehérkereszt Állatvédő Liga elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a 20 év körüli állatoknak szomorú sorsuk volt, nagyon rossz körülmények között éltek. Egyikük egy cirkuszból, a másikuk egy állatkertből került szűk kifutójába, és egyfajta turistalátványosságként szolgáltak, nem gondoskodtak róluk szakszerűen. Szilágyi István felidézte, hogy a katalán hatóságok, a spanyol állatvédők és a Fehérkereszt Állatvédő Liga összefogásának köszönhetően már második alkalommal érkeztek medvék Veresegyházra, ahol az ott lévő többi 30 medvével laknak majd együtt a karantént követően.

medvekFotó: Veresegyházi Medveotthon

Az öt uniós országot átszelő, mintegy 2500 kilométeres utat megállás nélkül tették meg, speciális körülmények között, szakemberek kíséretében – mondta Szilágyi István, aki szerint a maga nemében páratlan, hogy ekkora távolságon utaztatnak fokozottan védett húsevő nagyragadozókat. Az állatok szállításának költsége 8 millió forint volt, amit a katalán hatóságok álltak – tette hozzá. Az állatvédő liga elnöke kitért arra is, hogy nagyon jó volt az együttműködés a magyar hatóságokkal, ami hozzájárult a sikeres mentéshez. Megjegyezte, hogy a tervek szerint további medvék érkezhetnek Spanyolországból.

medvek-2Fotó: Veresegyházi Medveotthon

medvek-3Fotó: Veresegyházi Medveotthon


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!