Ötven év óta először történt bűncselekmény egy skót szigeten

Kirabolták a helyi kisboltot a skóciai Canna szigetén, ahol ötven éve most először történt bűncselekmény. A kis szigeten egyébként mindössze 26-an laknak. Az Independent szerint legutóbb a 60-as években jelentettek be bűnügyet a szigeten, akkor a helyi templomból loptak el egy tálat. A mostani esetnél édességeket, kekszet és kávét loptak el a kisboltból, valamint hat, a tulajdonos, Julie MaCabe által kötött gyapjúsapkát, amit a horgászoknak készített.

Small-szigetek, Skócia

A tolvajnak vagy tolvajoknak nem volt nehéz dolguk mivel a boltot soha nem zárják be, még éjszakára sem. Bármikor be lehet menni, hogy a halászok és kajakosok használhassák a wi-fit, és ihassanak egy csésze forró teát vagy kávét és megvehessék amire szükségük van. A tulajdonos elmondta, hogy eddig még mindig mindenki tisztességesen belerakta a becsületkasszába a pénzt, amikor nem volt ott, és hozzátette, hogy mostantól meg kell fontolniuk, hogy bezárják az ajtót éjszakára. Mivel a szigetnek nincs rendőrsége, így a szárazföldről érkező rendőrök megkezdték a nyomozást az ügyben és kihallgatnak mindenkit, aki a múlt héten pénteken a szigeten tartózkodott vagy kikötött.

Small-szigetek, Skócia

Small-szigetek, Skócia

Canna a Small-szigetek tagja. A Small-szigetek (skót nevén Na h-Eileanan Tarsainn) egy szigetcsoport a Belső-Hebridákon, Skóciában. Négy nagyobb lakott szigete: Eigg, Muck, Rùm és Canna. Ezek mellett több kisebb sziget található még a szigetcsoportban, például a szintén lakott Sanday, valamint a lakatlan Eilean Chatchastail és a Horse-sziget. Sanday egy híddal és egy alacsony vízállásnál látható homoksávval van összekötve Cannával. A szigetek megközelítése nem könnyű, mert a komp inkább csak a szigetlakók igényei szerint közlekedik.

Lonely farm cottage, Canna Island, Inner Hebrides, Scotland

Canna a négy nagyobb sziget közül a legnyugatabbra fekvő, a Skót Nemzeti Tröszt tulajdona. Canna lakossága a sziget farmján dolgozik. A sziget mindössze hét kilométer hosszú, és másfél kilométer széles. 1981-ben hagyta a Trösztre akkori tulajdonosa, John Lorne Campbell. Campbell folklorista volt, és a szigeten található két nagy ház közül az egyikben az általa összegyűjtött gael emlékeket lehet látni. 2004 óta a Tröszt lépéseket tesz annak érdekében, hogy minél több lakót és látogatót vonzzon a szigetre.

A rendőrség évente kétszer száll ki a szigetre, akkor is főleg azért, hogy a fegyvertartási engedélyeket ellenőrizze. Az orvosi ellátást az Eigg szigetén lévő doktor biztosítja. A Canna-i utak nincsenek aszfaltozva, és magántulajdonban vannak, de a helyi járműveknek nem kell útdíjat fizetniük. Canna főképp madárvilágáról híres, előfordul itt szirti sas, rétisas, lunda, valamint számos ritka pillangófaj. A sziget mellett delfineket és kisebb bálnákat is lehet látni. Canna keleti oldalán bazaltpillérek állnak, a nyugati parton pedig tengeri sziklák magasodnak.

Small-szigetek, Skócia

canna-5

Cikkajánló: Egy norvég bolt, ahol a vásárlók becsületkasszába fizetnek


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!