Nem felejtenek – több mint 20 év után találkozott újra a két cirkuszi elefánt

Shirley és Jenny, a két volt cirkuszi elefánt közel 25 év elteltével találkozott újra egymással egy elefántrezervátumban. Az elefántok a cirkuszban örök barátságot kötöttek, azonban hosszú együtt töltött év után elváltak útjaik és a cirkuszból különböző állatkertekbe kerültek. Shirley-t megtámadta egy másik elefánt, a lába súlyosan megsérült, és később sem tudta megfelelően használni, ezért a cirkusz vezetősége úgy döntött, hogy odaadják egy állatkertnek. Jenny-t pedig később a kora miatt nyugdíjazták. Shirley-t egy kis Luisana-i állatkert fogadta be, ott azonban ő volt az egyetlen elefánt. Shirley húsz éven keresztül egyetlen fajtársával sem találkozott, pedig az elefántok rendkívül szociális állatok. Két évtized elteltével Shirley-t és Jenny-t végül a Tenessee-ben található Elephant Sanctuary rezervátumba szállították, hogy nyugodt körülmények között élhessék le életük hátralévő részét.

Shirley és Jenny

Shirley és Jenny

Shirley és Jenny

Találkozásukról, mely egyébként a 2000-es évek elején történt, egy megható felvétel készült. Még a gondozókat is meglepte, hogy szinte az első pillanatokban felismerték egymást. Összeölelkeztek, megtapogatták egymást, és egymáshoz bújva fedezték fel új otthonukat. Akik tanúi voltak az eseményeknek, azt mondták, sohasem láttak még ehhez foghatót.

Shirley és Jenny

Shirley és Jenny

Shirley és Jenny

Shirley és Jenny

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!