Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban

Nyártól nem szabad fürödni a székelyföldi Szent Anna-tóban. A fürdőzés tiltása abban a tervben szerepelt, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club kft. nyújtott be a román környezetvédelmi minisztériumhoz. A terv a tárca jóváhagyásával vált hatályossá. Az új szabályok esetleges megsértőivel szemben a hegyi csendőrséget hívhatják segítségül, hiszen a gondnokság nem jogosult a szabálysértők igazoltatására. A tiltás nem vonatkozik azokra a sportolókra, akik verseny keretében úsznak a tóban. A verseny szervezőjének előzetesen a vízügyi hatóságtól kell engedélyt kérniük.

Becslések szerint évente 32-40 ezer turista látogatja meg a tavat és a látogatók többsége jelenleg sem a fürdőzés kedvéért érkezik. A nyári fürdőidényben inkább a környező települések lakói jönnek fürdőzni a tóra. Kerezsy László, az Ecos Club Kft. vezetője, ennek ellenére valószínűnek tartotta, hogy kis mértékben csökkenni fog a tó látogatottsága.

Forrás: Wikimedia Commons/jeffwarder

A környezetvédelmi terület népszerűsítésére és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente elmondta, hogy azért javasolták a fürdőzés betiltását, mert nem tettek ugyanis jót a tó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén naptej és testápoló szer került a vízbe. Arra is figyelmeztetett, hogy a strandoló turisták miatt gyorsult fel a tó hordalékkal való feltöltődése is. A kráter erdő borította belső falairól becsurgó esővizet ugyanis a parton levő gyepes terület szűrte meg. Ezen a területen azonban a strandidényben kiszárad a fű, és nem tudja már ellátni a szűrő feladatát.

Forrás: Wikipedia/Sie

A tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra. A Csomád-hegység egyik kialudt vulkáni kráterében a Szent Anna-tó, a másikban pedig a Mohos-tőzegláp található.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!