Megszökött egy farkas a Pécsi Állatkertből

A kifutóját villanypásztorral is határoló két és fél méter magas kerítésen át szökött meg egy farkas a Pécsi Állatkertből szombaton – mondta az intézmény igazgatója az MTI-nek. Szatyor Miklós beszámolt arról, hogy az eset délelőtt tíz óra körül történt, amikor egy gondozó az itatókat töltötte fel. A farkas két fajtársával együtt pénteken érkezett Olaszországból. Egyelőre nem sokat tudnak róla, de ezt megelőzően is állatkertben élt, így hozzá van szokva az emberek jelenlétéhez – tette hozzá. A szökött farkas miatt kiürítették a városi parkerdőt – tudatta a városüzemeltetésért felelős önkormányzati cég. A társaság figyelmeztette a kirándulókat, hogy közvetlen életveszélyes helyzetről van szó, ezért azonnal el kell hagyniuk a területet. A rendőrség és a helyi vadásztársaság munkatársai pedig nagy erőkkel vonultak a Mecsek déli oldalára.

farkas-2A kép illusztráció (Forrás: Wikipedia)

Az állatkert igazgatója az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a farkas alapvetően kerüli az embereket, de a viselkedése kiszámíthatatlan, ezért senki se közelítsen felé. Ha valaki meglátja az állatot, figyelje meg, merre halad, és tegyen bejelentést a rendőrségen – mondta. Szatyor Miklós leszögezte: mindent megtesznek, hogy a farkas nyomára akadjanak, ha megtalálják, kábítólövedéket is alkalmazva próbálják befogni. Felkészültek arra is, hogy amennyiben szükséges, és nincs más megoldás, kilövik. Az igazgató megdöbbenésének adott hangot a történtek miatt. “A kerítés mérete, erőssége és védelme megfelel az előírásoknak, egyelőre nem tudni, a ragadozót mi késztethette arra, hogy a villanypásztor csapásai ellenére megszökjön” – mondta. Hozzátette, hogy az átalakítás és bővítés alatt álló, látogatókat tavasztól fogadó állatkert korábbi farkaskifutójának a mostaninál alacsonyabb volt a kerítése. “Elővigyázatosságból ma a szökött állattal érkező két másik farkast zárt térben helyeztük el, s gondolkodunk a kerítés megerősítésén, további magasításán” – közölte az igazgató. A pécsi állatkertből húsz évvel ezelőtt is megszökött egy farkas. Az állat megtámadott és súlyosan megsebesített egy ötéves kisfiút, és kilencéves nővérét. Az őket testével védő szívbeteg nagyanyjuk a sokk következtében életét vesztette.

farkasA kép illusztráció (Forrás: Wikipedia)


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!