Kőzetmintákat hoznak vissza a Marsról

A Curiosity marsjáró bebizonyította, hogy volt lakható övezete a vörös bolygónak, de az amerikai űrhivatal 2020-ban újabb programot indít az esetleges marsi élet nyomainak felkutatására. A Curiosity műszerei ugyanis nem alkalmasak az élet kimutatására.

“Két alapvető kérdésünk van: először is azt szeretnénk tudni, hogy a Mars alkalmas volt-e valamilyen életformára. Másodsorban pedig arra vagyunk kíváncsiak, volt-e ténylegesen valamilyen élet a Marson” – mondta keddi sajtótájékoztatóján John Grunsfeld, az amerikai űrhajózási és űrkutatási ügynökség tudományos részlegének egyik vezetője.

John Grunsfeld

John Grunsfeld Fotó: Robyn Beck

“A Curiosity már megadta a választ az első kérdésre: tudjuk, hogy a Marson volt életre alkalmas környezet. Most a második kérdésre várjuk a választ, és a 2020-as Mars-program lesz a következő szakasz: megtalálhatók-e egy esetleges hajdanvolt élet nyomai” – tette hozzá.

Vissza a Földre

A hét év múlva a Marsra induló kutatójármű ugyanúgy hat keréken gördül majd, mint a Curiosity, de igen pontos optikai berendezésekkel, mikroszkóppal lesz felszerelve, amely más technológiákkal együtt lehetővé teszi a különösen érdekes minták igen pontos kiválasztását, elemzését.

Curiosity

Fotó: JPL-Caltech / NASA

Amennyiben találnak korábbi életre utaló nyomokat, a mintákat eltárolják, és a kapszulákat visszaszállítják a Földre. A tervek szerint legfeljebb 31 mintát tartalmazó kapszula visszajuttatásának módszerein még dolgoznak.

Az élet nyomainak kutatásán kívül a program keretében kipróbálhatnak több olyan technológiát is, amelyek segítségével később űrhajósokat tudnak a Marsra juttatni. Az Egyesült Államok körülbelül húsz év múlva tervezi az első Mars-utazást. A 2020-as Mars-program költsége 1,5 milliárd dollár (több mint 342 milliárd forint), a Mars-járó célba juttatásának költségeit nem számítva. Az Európai Űrügynökség (ESA) 2018-ban indítja ExoMars nevű saját robotját a vörös bolygóra. -írta az MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!