Kiderült, mik rejlenek a Jupiter színes felhői alatt

Folyékony hidrogén és hélium örvénylő keveréke, valamint futóáramlatok rejlenek a Jupiter felhői alatt. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei a gázóriás körül keringő Juno űrszonda révén nyertek bepillantást a planéta belső szerkezetébe.

Forrás: NASA/JPL-Caltech

A kutatóknak eddig kevés információjuk volt arról, hogy mi is történik pontosan a Naprendszer legnagyobb bolygójának vörös, barna, sárga és fehér színekben pompázó vastag felhőtakarója alatt. Az izraeli Weizmann Intézet munkatársa – aki a Jupiter gravitációs erejének újfajta mérési technikáira alapozva vett részt a kutatásban – elmondta, hogy a Juno űrszondát pont azért tervezték, hogy betekintést tudjanak nyerni a bolygó belsejébe.

Forrás: NASA, ESA, and J. Nichols (University of Leicester)

A szakemberek hozzátették, hogy szilárd felszín nélküli gázóriás lévén a Jupiterről csupán körülötte keringve tudnak információkat gyűjteni. A gigászi bolygót 99 százalékban hidrogén és hélium alkotja.

Forrás: NASA, SWRI, MSSS

A Juno adatai szerint a bolygó belseje felé haladva a sűrűség fokozatosan növekszik. A bolygó futóáramlatai, amelyek kapcsolatban állnak a felszínnel, mintegy háromezer kilométerrel buknak a felhőszint alá, és a planéta legbelső részét folyékony hidrogén és hélium keveréke alkotja, amely úgy forog, mintha szilárd test lenne. A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a bolygónak talán magja is van, amelyet forró kőzet és víz alkothat, de ez is folyékony lehet, nem szilárd halmazállapotú.

Forrás: NASA/SWRI/JPL/ASI/INAF/IAPS

A Juno adataiból továbbá egy kicsi, ám jelentőséggel bíró aszimmetriát mutattak ki a Jupiter északi és déli féltekéjének gravitációs mezeje között, amit a futóáramlatok okoznak.

Forrás: A Jupiter déli pólusa a Juno felvételén (Forrás: NASA/JPL-Caltech/SwRI/MSSS/Betsy Asher Hall/Gervasio Robles)
Forrás: NASA/SWRI/MSSS/Gerald Eichstädt/John Rogers

A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. A Jupiter eredete azért is érdekli a csillagászokat, mivel befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját. A gigászi bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygójáé együttvéve, ezért úgy gondolják, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól.

NASA, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!