Iszlámellenesnek nevezte a hóemberépítést egy szaúdi mufti

A kérdés azért merült fel, mert a Közel-Keletet érintő hideg időjárás miatt idén sorban a harmadik évben borítja hó a Szaúd-Arábia és Jordánia közötti határnál fekvő Tabuk tartomány hegyvidéki területeit. A neves szaúdi mufti szerint azonban iszlámellenes hóembert építeni, mivel az emberábrázolásnak minősül, vagyis tiltott a muszlim hívők számára. Mohammed Száleh al-Munadzsíd egy vallásos honlapon feltett kérdésre, miszerint szabad-e az apáknak hóembert építeni gyermekeiknek, azt válaszolta, hogy “nem megengedett hóból szobrot csinálni, még játék vagy szórakozás kedvéért sem”.

Hóember

Hóember

A híres muszlim jogtudósoktól idéző al-Munadzsíd érvelése szerint a hóember építése egyet jelent az emberábrázolással, ez pedig bűnnek számít a Szaúd-Arábiában uralkodó, az iszlám hagyomány szigorú értelmezésére építő vahhábita irányzat szemében. “Isten engedélyezte, hogy az emberek azt tegyenek az olyan lélek nélküli dolgokkal, mint amilyenek a fák, a hajók, a gyümölcsök, épületek, amit csak akarnak” – tette hozzá a klerikus.

Hóember
Hóember Amerikában, az alabamai Auburn városában

Az interneten komoly vitát váltott ki al-Munadzsíd vallási rendelete, azaz fatvája, sokan túlzásnak érzik az élet minden területére kiterjedő korlátozásokat. “Mindentől féltik a hitüket … beteg elmék” – írta az egyik arab nevű felhasználó az egyik közösségi oldalon, míg egy másik szerint Szaúd-Arábia kétféle csapástól kénytelen szenvedni, az egyiket azok az emberek alkotják, akik az életük minden részére útmutatásokat kérnek, a másik az a mufti, aki mások életének minden részletébe megpróbál beavatkozni. Az online vitában a sejknek akadtak támogató is. Egy felhasználó szerint a hóember építése a hitetlenek utánzása, egyben a bujaság és az erotika terjedéséhez vezet. Egy másik támogató Isten oltalmát kérte az olyan éleslátó tudósokra, akik azokat a veszélyeket is képesek meglátni, amelyeket még a Sátán sem vesz észre.

Hóember

Hóember

Forrás: MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!