Így öltözködtek az iráni nők az iszlám forradalom előtt

Iránban 1979 januárjában győzött az iszlám forradalom, ekkor bukott meg Reza Pahlavi sah amerikai támogatást élvező rendszere, az új alkotmány a száműzetéséből hazatért Khomeini ajatollahot nyilvánította az iszlám köztársaság legfőbb vezetőjének. Ettől kezdve Iránban háttérbe szorultak a mérsékelt reformisták. Pahlavi követőit Khomeini utasítására kivégezték, és megszakadt a nyugatbarát politika is. A legfőbb törvénykönyv és útmutató a Korán lett, mely az élet minden mozzanatát szigorúan szabályozta. Többek között olyan szigorú rendelkezéseket vezettek be, mint az alkoholtilalom, a férfiak és nők elkülönítése nyilvános helyeken, vagy a nyugatias zene betiltása tévében és rádióban. Az iszlám forradalom csak 1989-ben, Khomeini halála után veszített lendületéből.

irani-forradalom

Iránban a konzervatív iszlám kultúra sok mindenben korlátozza a nőket. A férfiak a kikezdhetetlen fejei egy családnak és a fiúkat is sokkal jobban megbecsülik, mint a lányokat. A nők hagyományosan csak olyan ruhát viselhetnek a nyilvánosság előtt, melyből csak a kezük és az arcuk látszik ki. Ujjatlan ruhák és blúzok a forradalom óta nem hordhatók. A nők haját sállal vagy a hagyományos fekete maqhna-ehhel kell befedni. Az iszlám forradalom előtt azonban az iráni nők úgy öltözködhettek, akárcsak a nyugaton élő társaik: ekkor a színes ruhák, a kivágott felsők, a szoknyák és a rövidnadrágok is természetesek voltak, és a nőknek nem kellett eltakarniuk a hajukat. Hogy milyen ruhák számítottak akkoriban a legdivatosabbnak, az kiderül a most következő fotókból, melyek 70-es évekbeli, iráni magazinokból származnak.

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők a forradalom előtt

Iráni nők napjainkban:
irani-nok

Iráni nők a forradalom előtt

A forralom utáni öltözködési szigor valamelyest enyhült, ugyan a rövid vagy ujjatlan ruhák még mindig tilosak, de sok nő, főleg a fiatalabb generáció tagjai megpróbálják színes darabokkal, kendőkkel feldobni az öltüzeket. Az utcákon egyszerre találkozhatunk a hagyományos fekete, teljes testet eltakaró csadort viselő asszonyokkal színes fejkendőt viselő nőkkel is.

irani-nok-3

73943793_MAJID_002

irani-no

Végül pedig egy videó arról, hogy miként változott az iráni nők viselete az elmúlt 100 évben:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!