Idegen naprendszerek bolygóinak légkörét vizsgálja az Európai Űrügynökség

Magyar kutatókA gyémántnál is keményebb anyagot hoztak létre magyar kutatók közreműködésével. is részt vesznek az Európai ŰrügynökségTöbb mint egymilliárd csillag az új Tejút-atlaszban. ARIEL-küldetésének tudományos programjában, amely az idegen naprendszerekben lévő exobolygóElőször próbálnak lencsevégre kapni egy Földhöz hasonló, Naprendszeren kívüli bolygót. k légkörét vizsgálja majd – közölte a Magyar Tudományos AkadémiaVilágelsők lehetünk a Földet veszélyeztető meteorok megfigyelésében. .

Az Európai Űrügynökség ARIEL küldetése ezer távoli csillagFantasztikus tények a Világűrről. bolygóKezdődik a nagyüzemi bolygóvadászat. it fogja megfigyelni. Ez lesz az első olyan kiterjedt vizsgálat, amely az exobolygólégkörök kémiáját fogja tanulmányozni. A várhatóan 2028-ban induló misszió konzorciuma a napokban tartotta meg negyedéves találkozóját, ahol a technikai és tervezésben elért előrehaladást, valamint a tudományos lehetőségeket tekintették át. A nagyszabású ARIEL programban 15 ESAIdegen csillagrendszerek bolygóinak légkörét vizsgálja az Európai Űrügynökség missziója. -tagországból 60 intézet vesz részt.

Forrás: ESA/STFC RAL Space/UCL/Europlanet-Science Office 

Az exobolygók – azaz a távoli csillagok körül keringő bolygók – kutatása hatalmasat fejlődött az elmúlt évtizedben, elsősorban az e célra épített űrteleszkópoknak köszönhetően.

Mára több ezer exobolygót ismerünk, és sok további felfedezése várható, de a következő fontos lépés ezen égitestek jobb megértése lesz. Ezt a célt szolgálja majd az Európai Űrügynökség (ESA) ARIEL nevű űrtávcsöve, mely infravörös spektroszkópia és nagysebességű fotometria révén több ezer exobolygó légkörének vizsgálatát, kémiai összetételének meghatározását, keletkezésének, időjárásának, fizikai viszonyainak felderítését és statisztikai vizsgálatokat tesz majd lehetővé.

Forrás: NASAViszonylag fiatalok lehetnek a Szaturnusz gyűrűi a Cassini adatai alapján. /W. Stenzel 

Az innovatív teleszkóp egyméteres átmérőjű tükörrel lesz felszerelve, ami a távoli naprendszerek látható és infravörös sugárzását gyűjti. Egy spektrométer a “szivárvány színeire” bontja a fényt, és kimutatja a bolygók légkörének kémiai “ujjlenyomatát”, ami a bolygó csillag előtti vagy mögötti elhaladása során rakódik rá a csillag fényére. Egy fényességmérő eszköz az exobolygók légkörében található felhőket fogja megfigyelni, míg a pontos követést lehetővé tevő irányító rendszer az űreszköz stabil célra tartását fogja garantálni nagy pontossággal.

Forrás: ESA/STFC RAL Space/UCL/Europlanet-Science Office 

Az ARIEL tudományos programjának számos részkérdésébe bekapcsolódtak az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának Csillagászati Intézetében dolgozó és az ELTEMagyar kutatók igazolták a Kordylewski-porhold létezését. Gothard Asztrofizikai ObszervatóriumVilágelsők lehetünk a Földet veszélyeztető meteorok megfigyelésében. munkatársai.

“Az exoholdak és gyűrűk keresésétől, a műszer kalibrálásán keresztül a méréseket zavaró asztrofizikai zajforrások azonosításáig és kiküszöböléséig jó néhány területen van nélkülözhetetlen tapasztalatunk, amit az ARIEL misszióA Holdra és a Marsra vezető missziókat készíti elő a Nemzetközi Űrállomás új legénysége. ban is kamatoztatni fogunk. A csillagok aktivitásának és a planétákkal való kölcsönhatásának tanulmányozásával és jobb megértésével szintén a misszió alapvető céljához fogunk hozzájárulni. Az egyes célpontok megfigyelései között rövid holtidőben pedig további célobjektumok, például fiatal, keletkezőfélben lévő csillagok megfigyelésének kidolgozását is a magyar kutatók vállalták” – mondta el a hazai tudományos hozzájárulást koordináló Szabó Róbert.

Forrás: NASA Ames/JPL-Caltech/T. Pyle 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!