Fabricche di Careggine – egy falu,ami csak tíz évenként látszik

Olaszország Atlantiszának is nevezik Fabricche di Caregginét, mely amikor felszínre kerül, kísérteties látványt nyújt. Fabricche di Careggine története az 1300-as évekig nyúlik vissza, ekkor érkeztek brescai kovácsok a területre, hogy egy vasöntödét nyissanak, mely köré szerveződött később a település. Az 1800-as évek elején bezárt a helyi vasmű, és a korábbi, jólétben telt évek után a szegénység és nyomorúság következett. A lakosság a helyiek a mezőgazdaságban és a pásztorként kezdett dolgozni. A 20. század legelején a gazdaság hirtelen fellendült a közelben nyíló márványbányáknak köszönhetően, amely miatt az Edron-folyón vízerőművet is építettek. Sok lakos a bányákban vállaltak munkát. 1941-ben a Selt-Valdarno-vállalat megkezdte egy, az Edron-folyónál épített erőművek működését segítő duzzasztógát építését. 1947 és 1953 között elkészült a 92 méter magas, 32 ezer köbméter víz megtartására képes gát. Ennek az ára a völgy és egyben Fabricche di Careggine elöntése volt, melynek lakossága ebben az időben 146 főt számlált, akiknek el kellett hagyniuk a települést.

Fabricche di Careggine

Fabricche di Careggine

A középkori kis csendes falu utcái mentén kőházak sorakoztak, emellett a közelben egy háromlyukú kőhíddal és 1590 óta saját, román stílusú templommal is rendelkezett, mely a San Teodoro nevet viselte. A mesterségesen kialakított tó vizét tízévente egyszer leengedik tisztítás céljából, ilyenkor pedig újra előbukkannak a megüresedett házak, a temető és a templom is láthatóvá válik. 2014-ben várható a tó vizének újabb leeresztése, mely minden bizonnyal ismét tömegesen vonzza majd az utazókat.

Fabricche di Careggine

Fabricche di Careggine

Fabricche di Careggine

Fabricche di Careggine

Fabricche di Careggine

Fabricche di Careggine

Fabricche di Careggine


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!