Elpusztult a Fővárosi Állat- és Növénykert egyik koalája

Szerda reggel elpusztult a Fővárosi Állat- és Növénykert két koalájának egyike. A Vobara nevű koala minden különösebb előzmény nélkül került válságos állapotba, és az állatkert munkatársainak minden erőfeszítése ellenére sem sikerült megmenteni.

koalaFotó: zoobudapest.com

Vobara néhány nappal ezelőtt került válságos állapotba, a gondozók és az állatorvosok napokon át küzdöttek az állat életéért. Az ilyen esetekre vonatkozó gyakorlatnak megfelelően nemzetközi konzíliumot is tartottak több európai és ausztrál társintézmény bevonásával, ám erőfeszítéseik dacára sem sikerült Vobarát életben tartani. Az állat pusztulása után haladéktalanul elvégezték a boncolást is, amelyből kiderült, hogy a halál közvetlen oka a tápcsatorna jelentős részére kiterjedő, hirtelen kialakult bélgyulladás, illetve bélcsavarodás volt, amely végül a keringés összeomlásához vezetett. A Vobaránál jelentkező kórkép nem ismeretlen a koalák körében, több más állatkertben is előfordult már hasonló eset.

Március 6-tól láthatók a koalák a Fővárosi ÁllatkertbenMTI fotó: Kovács Attila

Az állatkertben élő másik koalát, Nur-Nuru-Bint továbbra is láthatja a nagyközönség. Megtekintésére a legjobb lehetőség minden nap kora délután, 13 órakor kínálkozik, ekkor kapja meg a friss eukaliptusz lombot, illetve az állat szokásos napi mérlegelését is ilyenkor végzik el a gondozók. Ausztrálián kívül csak nagyon kevés állatkertben találhatók koalák, Magyarországon, illetve egész Kelet-Európában pedig Budapesten láthatók először. Európában eddig csupán kilenc rangos állatkertben tartottak koalákat, köztük lisszaboni, madridi és bécsi intézményekben. A koalák érkezését 6 év előkészület előzte meg, az állatkert munkatársai pedig több mint ezerórányi külföldi képzésen és tréningen vettek részt, hogy megfelelően felkészülve fogadhassák a védett erszényeseket. Az állatok kizárólagos eledelét, az eukaliptuszleveleket, amelyekből a koalák átlagosan napi fél kilogrammot fogyasztanak, egy dél-angliai ültetvényről frissen szerzik be.

koala-2Fotó: zoobudapest.com

Forrás: zoobudapest.com


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!