Dorombolással fogadja a harcias szurikáták támadását a barátkozni próbáló gepárd

A Dél-Afrikában működő Cheetah Experience központjában élhet a világ legbarátságosabb, legjámborabb gepárdja, aki még azokkal az állatokkal is szívesen barátkozik, melyek nem éppen szívélyesen fogadják közeledését. Kinji, a fiatal gepárd ugyanis nem csak fajtársai vagy épp a többi nagymacska társaságát keresi, de gondozójával is különleges kapcsolatot alakított ki és rendszeresen megpróbál a szurikátákkal is barátkozni.

Ezen szándéka azonban egyáltalán nem kölcsönös, a legharciasabb kis állatok ugyanis ilyenkor még rá is támadnak a gepárdra, akit ez láthatóan nem tántorít el, sőt boldogan dorombol miközben a szurikáták megpróbálják elijeszteni.

A gondozója, Dolph C. Volker szerint Kinji ritkán dorombol, s szinte kizárólag csak a szurikáták tudják rávenni. Úgy tűnik tehát, hogy a kedves természetű nagymacskát egyáltalán nem zavarja, hogy kedvenc “barátai” nincsenek oda érte.

A Cheetah Experience központjában leopárdok, oroszlánok, farkasok, hiúzok, szerválok és szurikáták is élnek. A náluk élő állatok egyébként nem állandóan a ketrecekben vannak, nagy terület áll a rendelkezésükre, amit bebarangolhatnak. Riana Van Nieuwenhuizen, a szervet alapítója elmondta, hogy a Cheetah Experience azért jött létre, hogy megmentsék az állatokat a kihalástól, ezért tenyészprogramot is működtetnek. A világ minden tájáról érkeznek ide önkéntesek. Az alább látható, híressé vált videó szintén itt készült:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!