Csodálatos, közös kalanddal búcsúzik súlyos betegséggel küzdő kutyájától

Robert Kugler hónapokkal ezelőtt döntötte el, hogy beutazza Amerikát imádott kutyájával, Bellával. A férfi azután döntött az államokat átszelő kaland mellett, miután kutyájánál rákot (osteosarcoma) diagnosztizáltak, ami átterjedt a tüdejére is. A rosszindulatú daganat miatt az egyik mellső lábát amputálták, de így is csak 6 hónapot jósoltak neki. Robert ekkor úgy döntött, hogy az utolsó hetekben végig kutyája mellett marad, majd 3 hónap után úgy határozott, hogy ahelyett, hogy otthon ülve várnák az elkerülhetetlent, inkább egy utolsó, felejthetetlen kalandra indul Bellával. A két jó barát ekkor felkerekedett, hogy együtt beutazzák Amerikát.

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Mindez egy éve történt, Bella tehát alaposan rácáfolt az esélyekre és addig, amíg a kutyus végleg el nem búcsúzik a világtól a kalandjuk tovább folytatódik. Robert Kugler elmondta, hogy az utazás nemcsak abban segít neki, hogy el tudja engedni Bellát, hanem abban is, hogy feldolgozza az elmúlt években átélt tragédiákat. A férfi ugyanis 2007-ben elveszítette a katonaként szolgáló bátyját, két évvel később pedig a nővére is elhunyt egy autóbalesetben. Az utazás segített neki megnyugvásra lelni, közben pedig gyönyörű helyeket fedezett fel hűséges barátjával, aki a kaland minden egyes percét élvezi.

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

Bella kutya

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!