Családok tömegei térnek vissza a lerombolt szíriai városba

A három évvel ezelőtti Homsz ostroma volt a szíriai polgárháború legvéresebb csatája. A konfliktus kirobbantó oka a 2011 márciusában kitört felkelés volt Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen, melynek során a kezdetben békés tüntetőkre a hadsereg éles lőszerrel támadt rá, majd a zavargások elfojtása érdekében tankokkal vonultak be a városba. Szórványos fegyveres ellenállásra már ekkor sor került, a konfliktus azonban akkor eszkalálódott igazán, amikor a 2011 nyarán megalakult Szabad Szíriai Hadsereg katonái a városban felvették a harcot a kormánycsapatokkal, akik erre válaszul 2012. február 3-án nagyarányú offenzívát indítottak Homsz ellen, nehéztüzérséget, harckocsikat és katonai repülőgépeket bevetve.

Homsz város

2014 április 30-án a szíriai háború során először történt klasszikus értelemben vett békekötés. Homsz városában maradt szíriai lázadók, jelentős erőhátránnyal néztek szembe a hadsereggel. A szíriai haderő bevonult a városba, és egy körülzárt városrészre szorította be a lázadókat. Egy hetes tárgyalás kezdődött meg a lázadók, és a tárgyalásokra felhatalmazott katonai parancsnok között, aminek eredményeképp 2014 április 30-án aláírták a békemegállapodást.

Ez a békekötés volt a szíriai háború folyamán az egyik legnagyobb eredmény, amit a szír kormány el tudott érni. Szinte harc nélkül átvenni egy várost, megkímélve az ott élőket a további harcoktól és végre nyugalmat biztosítani nekik. A békekötés óta a családok tömegével érkeznek a városba, hogy visszaköltözzenek otthonaikba vagy megtekintsék a már lerombolt lakásaikat, megmentsék megmaradt értéktárgyaikat.

A fotókat Sergey Ponomarev újságíró készítette a lerombolt Homsz városról.

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város

Homsz város


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!