Az eddig véltnél jóval korábban alakulhatott ki az élet a Földön

A földi élet kezdete 3,5 milliárd évnél korábbra nyúlik vissza – állítják amerikai kutatók, akik a valaha talált legrégebbi megkövesedett maradványokként azonosították azokat a mikrofosszíliákat, amelyeket egy csaknem 3,5 milliárd éves kőzetben fedeztek fel Nyugat-Ausztráliában.

Forrás: NASA/Goddard Space Flight Center, Reto Stöckli

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közzétett tanulmány szerint más kutatócsoportok ugyan jóval régebbi, 3,95 milliárd éves fosszíliákról is beszámoltak már, ám eredményeiket vagy csak a mikrofosszíliák alakjával, vagy csupán bizonyos kémiai nyomokkal tudták alátámasztani, a kettővel egyszerre sosem.

“Ezen tanulmányok egyike sem tekinthető bizonyítéknak a földi élet legkorábbi megjelenésére” – szögezte le John Valley, az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem professzora, az új tanulmány vezető szerzője, hozzátéve, hogy a nyugat-ausztráliai az első olyan lelet, amely morfológiai és kémiai bizonyítékkal is szolgál.

Forrás: Jeff Miller/UW-Madison

A PNAS-cikket ismertető tudományos hírportálok szerint a kutatók 11-féle mikrobát azonosítottak a kőzetben. A mikroorganizmusok mindegyike jellegzetes hengeres, illetve kígyószerű formában maradt fenn. A beazonosított baktériumok egy része mára kihalt, másik részük nagyon hasonlít ma élő társaira. A kőzetleletet még 1982-ben fedezték fel egy nyugat-ausztráliai lelőhelyen.

Azóta két tanulmány is megjelent a benne rejlő mikrofosszíliákról: az első 1993-ban, a másik 2002-ben. A kritikusok azonban mindvégig kitartottak amellett, hogy a kutatók nem az élet jeleire bukkantak, csupán élőlényekre emlékeztető furcsa ásványokra. Valley és kollégái egy évtizeden át dolgoztak egy olyan technológia kifejlesztésén, amely lehetővé tette a mikrofosszíliák roncsolás nélküli alapos vizsgálatát.

Forrás: Jeff Miller/UW-Madison

A szakemberek a mikrofosszíliák szénizotóparányainak vizsgálata révén bizonyították, hogy kétség kívül mikroorganizmusokról van szó. A mikrobák egy része valószínűleg a Nap révén termelt energiát, míg másik részük metánt fogyasztott, amely a Föld korai atmoszférájának jelentős részét alkotta az oxigén előtt. “Ez egy jól fejlett mikrobiális közösség volt” – jegyezte meg Valley.

William Schopf, a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i tagintézményének (UCLA) professzora szerint az, hogy ennyiféle mikroorganizmus létezett 3,5 milliárd évvel ezelőtt egyrészt azt mutatja, hogy “az életnek az eddig véltnél jóval korábban – senki sem tudja, hogy mennyivel korábban – kellett kialakulnia, másrészt megerősíti, hogy a primitív életformák könnyen kialakulnak és nem jelent számukra nagy kihívást, hogy jóval fejlettebb mikroorganizmusokká alakuljanak”.

Forrás: J. William Schopf, UCLA

Valley és csapatának korábbi tanulmányai szerint 4,3 milliárd évvel ezelőtt – vagyis a most ismertetett mikrobák létezése előtt több mint 800 millió évvel és a Föld kialakulása után mindössze 250 millió évvel – már voltak folyékony óceánok a Föld felszínén. “Nincs rá ugyan közvetlen bizonyítékunk, hogy volt élet a bolygón 4,3 milliárd évvel ezelőtt, de nincs rá okunk, hogy kizárjuk ennek a lehetőségét” – húzta alá Valley. A kutatók reményei szerint az általuk kifejlesztett technikát a jövőben más mikrofosszíliák, talán még a Földön túli kozmikus objektumokról származó leletek vizsgálatára is használni fogják.

UW–Madison, UCLA, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!