Áttörést értek el a hidrogén szállításában – hatalmas változás jöhet a közlekedésben

Nagy áttörést értek el az energiaforrásként szolgáló hidrogén szállításában az ausztrál kormány tudományos ügynökségének (CSIRO) kutatói. A szakemberek egy páratlan membrántechnológiai használatával képesek voltak a hidrogént ammóniává, majd azt ismét hidrogénné alakítani, ami azt jelenti, hogy világszerte könnyen szállíthatóvá válik a környezetbarát, hidrogénhajtású gépkocsik üzemanyaga – jelentette be CSIRO. Eddig valószínűtlennek tartották a hidrogén szállítását alacsony sűrűsége és gyúlékonysága miatt.

Forrás: CSIRO/John Nguyen

“A kulcs az, hogy képesek vagyunk egyik helyről, az előállítás helyéről elszállítani a megújuló energiából előállított üzemanyagot, például Nyugat-Ausztráliából a világ bármely pontjára” – mondta David Harris az ABC televíziós társaságnak.

“Első vagyunk abban, hogy bemutattuk nagyon tiszta hidrogén előállítását ammóniából. Ma a világon először történt meg, hogy hidrogénautókat ammóniából, szénmentes anyagból előállított üzemanyaggal töltöttek fel” – hangsúlyozta Michael Dolab a CSIRO vezető kutatója.

Forrás: CSIRO

Ausztráliában még csak öt autó működik hidrogénnel, ám Ázsiában több ezer. A tavaly világszerte eladott mintegy 80 millió autóból mindössze pár száz darab volt hidrogénnel hajtott – éppen az üzemanyaggal kapcsolatos nehézségek miatt. Dolan közölte, hogy 2025-ben azonban már egymillió gépkocsi is működhet a technológiával, mivel csökkenni fognak az üzemanyag előállítási költségei. A CSIRO-nál már Japánból, Dél-Koreából és Európából is érdeklődtek a technológia iránt.

Matthew MacLoed, a Toyota szóvivője szerint az áttörés hatalmas változást hozhat a közlekedésben. A CSIRO új módszerével új piacokon nyílik meg az üzemanyagcella-technológia. A hidrogén üzemanyagként történő hasznosítása már az 1970-es évektől foglalkoztatja az autóipart. A hidrogénüzemű autók azonban a tesztelések során nem mutatkoztak eléggé biztonságosnak és hatékonynak, hogy tömegesen gyártsák azokat.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!