Attenborough és bolygónk csodái – hazánkban is vettek fel jeleneteket a lenyűgöző természetfilmhez

Egy történet állandóan változó bolygónkról, az ember és a természet kapcsolatáról és arról, hogy hogyan óvhatjuk meg: a Silverback Films által készített, várva várt nyolcrészes dokumentumfilm-sorozat, A Mi Bolygónk Sir David Attenborough narrációjával már látható a Netflixen.

A WWF együttműködésével készült, mérföldkőnek számító sorozattól – valamint az azonos című, káprázatos fotókat tartalmazó kötettől – a világ legnagyobb természetvédelmi civil szervezete azt reméli, hozzájárul ahhoz, hogy az emberek észrevegyék maguk körül a természet értékeit, és aktívan tegyenek megőrzésük érdekében.

Forrás: NASA/Goddard Space Flight Center, Reto Stöckli

A Mi Bolygónk mindenki otthonába elhozza a világ természeti csodáit. Az egyes részek olyan varázslatos tájakra kalauzolják el a nézőt, mint a sekély és nyílt tengerek, zord hegyvidékek, hideg sarkvidékek, sűrű erdők és buja dzsungelek, forró sivatagok, füves puszták és vizesélőhelyek – érdekesség, hogy az utóbbi kettőhöz Magyarországon is vettek fel jeleneteket. A gyönyörű élőhelyek bemutatása mellett a sorozat azt az üzenetet hordozza, hogy ezek a kincsek eddig sosem látott veszélyben vannak, pedig az emberiség létének alapját képezik.

A természet és a vadvilág fenyegetettsége sosem volt ilyen mértékű: a WWF legfrissebb Élő Bolygó Jelentése szerint 1970 és 2014 között a gerinces fajok populációi 60 százalékkal csökkentek – ez kevesebb, mint egy emberi élet. A szakemberek szerint a drasztikus veszteség legfőbb oka az emberi tevékenység: a természetes élőhelyek elpusztítása, a túlhalászat és a túlvadászat, valamint a természet egyéb módokon való kizsákmányolása. Kritikus időszakban érkezett meg tehát A Mi Bolygónk, melynek célja, hogy emberek milliói számára hozza közelebb a természetet és hangsúlyozza megóvásának fontosságát.

Még nem késő, ha azonnal cselekszünk

“Otthonunk, a Föld egészségét mi, emberek veszélyeztetjük leginkább. Ha azonban most cselekszünk, még van időnk arra, hogy szembenézzünk az általunk okozott kihívásokkal. Hiszem, hogy ha az emberek valóban megértik, mi forog kockán, a kormányoktól és a vállalatoktól is elvárják majd, hogy a megoldás érdekében gyakorlati lépéseket tegyenek. Az emberi faj kiváló problémamegoldó, azonban erre a problémára még mindig nem fókuszálunk eléggé. Pedig egy olyan világot is létrehozhatunk, amely hosszú távon ellát minket tiszta vízzel és levegővel, korlátlan energiával és táplálékkal” – mondta a sorozat narrátora, a világ egyik legismertebb természetfilmese és a WWF nagykövete, Sir David Attenborough.

Colin Butfield, a WWF Egyesült Királyság vezérigazgatója és a sorozat természetvédelmi tanácsadója hozzátette: “Mi vagyunk az első generáció, aki tisztában van azzal, hogy mit teszünk a bolygónkkal, és az utolsó, aki tehet érte valamit. Ha világszerte hallatjuk a hangunkat, és kiállunk amellett, hogy a Földet meg kell óvnunk, akkor a vezetőinknek nem lesz más választása, mint meghallani minket. Reméljük, hogy A Mi Bolygónk egy mérföldkőnek számító párbeszédet fog elindítani egyetlen otthonunkról, amelyen valamennyien osztozunk.”

Lélegzetelállító felvételek könyvben is

A sorozat indulásával egy időben A Mi Bolygónk című kötet is megjelent hazánkban a Libri gondozásában, melyhez Sir David Attenborough írt előszót. A könyv lenyűgöző fotókkal, rendkívül olvasmányosan mutatja be közös otthonunk, a Föld élővilágát, miközben azt is elmagyarázza, hogyan óvhatjuk meg környezetünket, és mit kell tennünk azért, hogy ezeket a csodákat a következő generációk is láthassák.

A kötet is egyértelművé teszi: legyen szó a sarkvidék elszigetelt vadonjáról, az óceán rejtélyes mélységéről, a messzeségbe nyúló afrikai füves pusztákról vagy a változatos dél-amerikai őserdőkről, az emberi faj felelősséggel tartozik a természetért. Ez a páratlan album abban segít, hogy felmérjük, mit veszíthetünk, és megértsük: megmenthetjük a bolygót és ezáltal önmagunkat, az emberi fajt is.

Cikkajánló: A következő két év sorsdöntő időszak lesz az emberiség történetében


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!