A dinoszauruszok a feltételezettnél 20 millió évvel korábban jelenhettek meg bolygónkon

A dinoszauruszok eddigi legkiterjedtebb törzsfáját állították össze brit és amerikai paleontológusok, akik kutatásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az őslények 250 millió évvel ezelőtt, a feltételezettnél 20 millió évvel korábban kezdték el benépesíteni bolygónkat.

A Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutatók leírják, hogy miként állították össze az őslények törzsfáját, amelyen közel ezer faj kapott helyet. Kutatásaik arra is következtetni engednek, hogy a dinoszauruszok korábban valamiképpen túlélhettek egy tömeges kihalási eseményt.

dinokFotó: Biology Letters

A paleontológusok modellje szerint az első dinoszauruszok körülbelül 250 millió évvel ezelőtt jelentek meg. Az első madarak 165-172 millió évvel ezelőtt váltak le a dinoszauruszok törzsfájáról, a madarak összes ismert csoportja pedig a 108 millió és 69 millió évvel ezelőtti periódusban, a késő kréta időszakban fejlődött ki. A tetszetős modell “apró” szépséghibája, hogy a dinoszauruszok megjelenését 10 millió évvel korábbra teszi, mint a legrégebbi ismert fosszíliák. A legidősebb dinoszaurusz a 2013-ban azonosított Nyasasaurus parringtoni, amelynek maradványai még 1956-ban kerültek elő a Nyasa(Malawi)-tó környékén.

dinoFotó: Natural History Museum/ Mark Witton

A fosszíliák “mindössze” 240 millió évesek, ami azt jelenti, hogy a paleontológusoknak vakon meg kell bízniuk a matematikai modellezésben, legalábbis addig, amíg még korábbi fosszíliák nem kerülnek napvilágra. A kutatócsoport szerint azonban a dinoszauruszok megjelenését további 10 millió évvel korábbra is ki lehet tolni.

dinoszauruszFotó: Okayama University of Science/Shinobu Ishigaki

dinoszaurusz-6Fotó: nsf.gov/Kenneth Lacovara

Amennyiben a brit és amerikai paleontológusok számításai helytállóak, kiderül, hogy a dinoszauruszoknak sikerült túlélniük a perm-triászi kihalási eseményt. A körülbelül 251 millió évvel ezelőtti Nagy kihalás volt a földtörténet legpusztítóbb eseménye, amelynek során a tengeri fajok 96 százaléka és a szárazföldi fajok 70 százaléka tűnt el.

dino-4Fotó: Wikipedia/DrKiernan

dino-6 Fotó: Wikipedia/J. Nguyen

MTI, Biology Letters


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!