A bioüzemanyagok jelentősen csökkentik a repülőgépek koromkibocsátását

A bioüzemanyagok használata 50-70 százalékkal csökkenti a repülőgépek koromkibocsátást – mutatta ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakembereinek német és kanadai kutatókkal közös végzett tanulmánya, amelyet a Nature című tudományos folyóiratban mutattak be. A NASA kaliforniai kutatóközpontjában 2013-ban és 2014-ben végrehajtott kísérleti repülések idején gyűjtöttek a szakemberek adatokat arról, miként hat az alternatív üzemanyag a repülőgépek hajtóművének teljesítményére, károsanyag-kibocsátására és a kondenzcsíkok kialakulására, amikor a repülőgépek a kereskedelmi légi útvonalak magasságában repülnek.

Bioüzemanyag repülőkForrás: Wikipedia/ Arpingstone

Kondenzcsík, amely egy emberi tevékenység által létrehozott felhő, akkor keletkezik, amikor a repülőgépek hajtóművei üzemanyagot elégetve égéstermékeket, köztük szén-dioxidot, vizet, koromszemcséket bocsátanak ki a légkörbe. Ezek az égéstermékek a légkörben lévő vízpára számára kondenzációs magként szolgálnak. A levegőben lévő és az üzemanyagból a levegőbe kerülő víz ezekre a kondenzációs magvakra kicsapódik és mert hideg van (mínusz 30-50 Celsius-fok) abban a magasságban, ahol a repülőgépek járnak, így azonnal megfagynak, és apró jégkristályokká alakulnak.

A kutatókat leginkább az állandóan létrejövő kondenzcsíkok érdekelték, mivel azok hosszan tartó és kiterjedt felhőket hoznak létre, amelyek a légi közlekedés hiányában nem keletkeznének a légkörben, és amelyekről azt tartják, hogy hatással van a Föld környezetére.

Bioüzemanyag repülőkForrás: NASA/SSAI Edward Winstead

A NASA tesztjében egy DC-8-as repülőgép mintegy 12 ezer méter magasan repült, négy hajtóműve 50-50 százalékban használt kerozint és megújuló alternatív üzemanyagot, amelyet észterekből (oxigéntartalmú szervesvegyületekből) és növényi olajból előállított zsírsavakból készítettek. A DC-8-as mögött repült különböző távolságban három kutató repülőgép, amelyek a károsanyag-kibocsátást mérték és tanulmányozták a kondenzcsíkok kialakulását a két különböző üzemanyag elégésekor. “Ez volt az első alkalom, hogy számszerűsítettük a hajtűművek által kibocsátott koromszemcsék mennyiségét, miközben egy 50-50 százalékos bioüzemanyag-keveréket használtunk repüléshez” – idézte Rich Moore-t, a tanulmány vezető szerzőjét a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. A kutatók folytatják tanulmányukat, hogy bemutathassák a bioüzemanyagok használatának előnyeit a légi közlekedésben.

Bioüzemanyag repülőkForrás: National Research Council of Canada


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!