Véget ért a mentőakció – mindenkit sikerült kiszabadítani a thaiföldi barlangból

Kimentették az utolsó gyereket és az edzőt is a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerből a mentőalakulatok – jelentette be a thaiföldi haditengerészet. Ezzel lezárult a 18 napja tartó dráma, amelynek alakulását az egész világ aggodalommal követte nyomon. A tizenkét fiú – egy ifjúsági labdarúgócsapat tagjai – edzőjükkel még június 23-án rekedtek a föld alatt.

A csoport utolsó tagjai helyi idő szerint 17 óra 40 perckor – közép-európai idő szerint 12 óra 40 perckor – értek ki a szabadba. Az utoljára kimenekített gyerekeket is azonnal orvosi vizsgálatnak vetették alá a barlang kijáratánál, de állapotukról eddig semmit sem közöltek. A barlangtól mentőautón vitték el őket, majd mentőhelikopteren szállították őket kórházba.

„Nem tudjuk bizonyosan, hogy csoda vagy a tudomány vagy mi tette lehetővé, hogy az egész csapatot sikerült kimenekíteni a barlang fogságából. Mindenki biztonságban van” – közölte Facebook-oldalán a haditengerészet. A közleményből kiderül, hogy a barlangban maradt négy ember – egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik megtalálásuk óta végig a gyerekek mellett voltak – azóta szintén kijutott a felszínre.

Az összesen 19 búvár segítségével végrehajtott mentőakciót vasárnap indították el. A gyerekeket szakaszosan, négy csoportba osztva indították el, mindegyiküket két-két búvár segítette a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros és hideg vízben. Az egész művelet három napig tartott: vasárnap négy, hétfőn újabb négy gyereket mentettek ki, kedden pedig az utolsó négy fiút is az edzővel együtt.

A tizenhárom fős csoport egy áradást követően rekedt a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő barlangrendszerben. A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után találtak rá búvárok. A heves esőzések következtében a barlangban megemelkedett vízszint miatt eleinte bizonytalan volt, milyen módon menthetnék ki a gyerekeket.

A kimenekítésük sok veszélyt rejtett: a csapat tartózkodási helyének megközelítése még a gyakorlott búvároknak is rendkívül megterhelő volt, oda-vissza csaknem tizenegy órát vett igénybe egy-egy búvár számára. További problémát okozott, hogy a különböző akadályokkal, sziklákkal, törmelékkel terhes úton a felszín alatti áramlatok is nehezíthették az előrejutást. Ráadásul a zavaros vízben nehéz volt a tájékozódás, egyes helyeken szinte semmit sem látni a víz alatt, és a gyerekek közül többen eleve nem jó úszók. Múlt pénteken a mentés előkészítése közben életét vesztette egy tapasztalt búvár, a thaiföldi haditengerészet elitalakulatának egykori tagja.

A mentést irányító stáb azt az ötletet is vizsgálta, hogy 600 méteres mélységbe lefúrnának a barlangrendszert rejtő hegy magaslatáról, így érnék el a barlang tetejét, és onnan emelnék ki a csoport tagjait. Több mint száz próbafúrást el is végeztek, de nem sikerült meghatározni a csoport pontos helyzetét. Végül a búvárok segítségével végrehajtott mentés mellett döntöttek vasárnap, mert a száraz időjárás miatt akkorra már sokat apadt a víz szintje, és a hatóságok nem akartak tovább várni azt kockáztatva, hogy egy újabb monszuneső esetleg teljesen romba döntse a mentési terveket, és rontsa a fiúk kijutási esélyeit.

Egy korábbi sajtótájékoztatón Jedszada Csokdumrongszuk, az egészségügyi minisztérium egyik vezető tisztségviselője azt mondta, hogy a barlangból elsőként kihozott négy gyerek már képes rendes ételt fogyasztani, bár nem ehet fűszereset, ami a thai konyhára jellemző. Azt is elmondta, hogy két gyereknek tüdőgyulladása lehet, de egyébként a keddig kimentett mind a nyolc gyerek általában egészséges és jókedvű. Hangsúlyozta, hogy „a fiúk focisták, erős az immunrendszerük”. Jókedvűek és örülnek, hogy kijutottak. Ennek ellenére pszichológus megvizsgálja majd a lelki állapotukat is. Jó az étvágyuk, az orvosok azonban egyelőre fűszerszegény étrendet javasoltak nekik. Bár tettek némi engedményt, mert néhány gyerek csokis kenyeret kért.

A gyerekek továbbra sem találkozhat szüleikkel, nehogy fertőzést kapjanak. Feltehetően még egy hétig lesznek kórházban, hogy elvégezhessék rajtuk a szükséges vizsgálatokat. Az orvosok közölték, hogy a fiatal focisták nem fogadhatják el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség meghívóját az oroszországi labdarúgó-világbajnokság július 15-ei moszkvai döntőjére.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!