Címke: veszélyes út

Újságírók is megmászták a 800 méteres sziklát, amin kínai gyerekek jutnak el az iskolába [videó]

Kína domborzati adottságai miatt sokszor kell a vidéki gyerekeknek több órát sétálniuk, hogy eljussanak az iskolába, de a Szecsuán tartományban található 400 fős Atuler településen élő gyerekeknek még nagyobb megpróbáltatást jelent az iskolába jutás. A településtől két órányi útra található az iskola, ahova a diákoknak egy 800 méter magas sziklát megm...

India legveszélyesebb hegyi útja, a Zoji La hágó

A Zoji La hágó India Kasmir tartományában található, a Himalája hegység nyugati részén. A 443 kilométer hosszú, 3528 méter magasan futó veszélyes hegyi út létfontosságú kapcsolatot jelent Ladakh és Kashmir tartomány között. Az autóút Srinagar és Leh városokat köti össze az 1D Indiai Nemzetközi autópályával, így elég nagy forgalmat bonyolít a keskeny...

A Sárkány farka – Amerika egyik legveszélyesebb útszakasza

Több mint 300 kanyarjával a 129-es út 18 kilométeres szakasza Amerika egyik legveszélyesebb útja. A kanyargós útszakasz az Appalache-hegységben, Észak-Karolina és Tennessee határvidékén halad. A hegység mélyén kanyargó útszakasza 30-as években kapott szilárd burkolatot. Évtizedekig szinte ismeretlen volt, csak helybéliek és eltévedt turisták közlekedtek...

Veszélyes út az iskolába

Bármilyen hihetetlen, ezek a kínai gyerekek éppen az iskolából tartanak hazafelé a Badagong hegyen. A hegy tetején épült Zhang Jiawan falu, ahol mindössze pár száz ember él, és teljesen el vannak vágva a világtól. A faluból a völgybe, a városokhoz, a meredek hegy oldalán felállított létrákon lehet lejutni. A falusi kisgyerekek is ezen az útvonalon közle...

AJÁNLÓ

Penis Enlargement with Red Light Therapy: What the Evidence Actually Shows What can help with penis growth Enlarged Penis Liquid Silicone: What It Is and Why Most Men Should Think Twice How to Make Penis Bigger: Realistic Options and What Actually Matters Managing Nail Fungus During Pregnancy: Safe Approaches Natural Fungus Toenail Treatment: What Works and What to Avoid Strong Nail Fungal Treatment: What Really Works Toe Fungus Bleach Treatment: Why You Should Avoid It Understanding Toe Nail Diseases and Disorders: Causes, Symptoms, and Treatments Vapor Rub for Foot Fungus: What You Need to Know What Causes a Toe Nail to Fall Off? Common Causes & When to See a Doctor White Spot on Toenail Bed: Causes and What to Do Who to See for Toenail Fungus: Finding the Right Specialist Yellow Moon Infection: Clarifying the Misconception About Yeast Infections Joint Pain in Pregnancy: Relief & What to Expect Foot Pain When Walking: What’s Going On? Voltaren Cream Directions: A Simple Guide to Pain Relief Elite Keto ACV Gummies Side Effects: A Deep Dive How to Lose Weight with Fiber Gummies: A Surprisingly Simple Approach? Keto ACV Gummies Side Effects Reviews: Are They Worth the Hype?