Címke: elefántborjú

Kiselefántok akcióban – így ismerkednek a világgal a kíváncsi borjúk

A most következő képek bebizonyítják, hogy milyen sok szeretet van az állatokban és milyen odaadással gondozzák kicsinyeiket az elefántmamák, akik állandóan szemmel tartják és elszántan védelmezik borjaikat. Emellett azt is láthatjuk, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük a kiselefántoknak, miként csodálkoznak rá az újdonságokra, és hogyan reagáln...

Teherautó sofőrök mentették meg az egyedül kóborló, kiszáradt kiselefántot

Dél-afrikai teherautó sofőrök mentették meg egy legyengült, magára maradt elefántborjú életét. A sofőrök Botswanában jártak, amikor az út széli bokrok között észrevették a magányosan kóborló, láthatóan rossz állapotban lévő állatot. Miután megálltak az út szélén, a kiszáradt kiselefánt odasétált hozzájuk és azonnal inni kezdte a neki felkínált friss viz...

4 éves lett Asha, a fővárosi állatkert elefántborja, akinek hamarosan kistestvére lesz

Kedden délben, látogatók és a sajtó érdeklődésétől kísérve köszöntötték fel a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai Ashát, a 2013-ban született elefántborjút, aki épp Bálint-napján töltötte be negyedik életévét. Az ünnepelt – ahogyan az egy születésnaphoz illik – tortát és egy új játékot is kapott. A különleges, kifejezetten az elefántok szája íze s...

Folyóba vetette magát a kiselefánt, hogy megmentse szeretett gondozóját

Megható felvétel enged bepillantást egy thaiföldi kiselefánt és gondozójának különleges kapcsolatába. Az elefántpark (Elephant Nature Park) egyik fiatal elefántja ugyanis rendkívül szoros barátságot kötött egyik gondozójával, Darrick Thomson-nal, akit féltőn óv minden veszélytől. A Kham Lha nevű elefánt ugyanis még a folyóba is belevette magát, amikor a...

Így védelmezte anyját a bátor kiselefánt

Joakim Odelberg természetfotós a World Wildlife Fund (WWF) munkatársaival vett részt egy expedíción Tanzániában, ahol az ország elefántpopulációját figyelték meg, illetve dokumentálták. A fotós ekkor találkozott egy bátor kiselefánntal, aki anyját védelmezve megpróbált ráijeszteni az őket figyelő idegenekre. Míg az anyaelefánt finom falatokat keresgé...

Hosszú órákon át küzdött az elszánt elefántmama, hogy kimentse a gödörbe esett borját

Vonulás közben zuhant bele egy elefántborjú egy egy indiai falu közelében lévő elhagyott kútba. Ezekből országszerte számtalan található, átlagosan 3 méter mélyek és 6 méter átmérőjűek, és hasonló esetek már többször előfordultak. Az anyaelefánt mindent megtett, hogy kiszabadítsa a borját az iszapos gödörből, szüntelenül próbálta kihúzni, de sehogy sem ...

Elefántszeretet – imádja ölelgetni a turistákat a thaiföldi kiselefánt

Egyszerűen imádja a gondozókat és a turistákat ölelgetni a thaiföldi Patara Elefántpark imádnivaló kiselefántja, Nampuu, aki elképesztő lelkesedéssel bújik hozzá az emberekhez és mászik az ölükbe simogatást követelve. Nampuu mindenkit levesz a lábáróla, szó szerint, hiszen a gyorsan cseperedő elefánt már most is túl nagy ahhoz, hogy ilyen nagy hévvel öl...

“Ne állj szóba idegenekkel” – így óvja borját az emberektől az elefántmama

Aranyos pillanatoknak volt szemtantanúja néhány szafarin résztvevő turista a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban. Rendkívül közelről láthattak egy anyaelefántot és a borját, amikor azok átkeltek előttük az úton. Az elefántmama és kicsinye nyugodtan sétáltak az úton, amikor is a kiselefántot elfogta a kíváncsiság és elindult a turisták felé, hogy közelebb...

Egy kutyának köszönhetően tért vissza a magára hagyott kiselefánt életkedve

Egy gondoskodó kutyának köszönhetően tért vissza egy súlyos betegségből lábadozó kiselefánt életkedve, akit a csordája magára hagyott. A rendkívül legyengült elefántborjú nem tudott lépést tartani a csorda többi tagjával, ezért társai végül egyedül hagyták. Ekkor került az ekkor már nagyon rossz állapotban lévő kiselefánt a Dél-Afrikában található Thula...

Gyorsabban öregszenek és kevesebb utódot nemzenek a stresszes anyától születő elefántok

Gyorsabban öregszenek és kevesebb utódot nemzenek azok az elefántok, melyeket anyjuk "stresszes időszakban" hozott világra - állapították meg brit kutatók. A Sheffieldi Egyetem munkatársai felfedezték, hogy azok az ázsiai elefántok, melyek olyan időszakban születtek, amikor anyjuk stresszhormonszintje magas volt, életük során lényegesen kevesebb utódot ...

AJÁNLÓ

Nufarm CBD Gummies reduce inflammation and improve bone health Calmwell CBD Gummies Multi Benefits Like Relieve Pain And Stress USA CBDWILDLEAF 89new Gummies can Help with Stress Anxiety Sleep DM me for more information CBD Gummies Good For Ed The Best CBD Gummies 2023 Review Choice CBD Gummies Para Que Sirve Do Steroids Have an Effect on my Penis Size and Ability to Sustain an Erection Moor Medical Enlarge your penis and improve sexual performance Male Enhancement Gummies Best Male Enhancement Gummies Pro Players Cbd Gummies Pro Players Cbd Gummies Male Enhancement Cbd Gummies Warning 2023 Pelican CBD Male Enhancement Gummies Reviews - Read PROS CONS First ALPHABITES REVIEWS ATTENTION - ALPHABITES MALE ENHANCEMENT GUMMIES - ALPHA BITES REVIEW CobraX Male Enhancement Gummies Is It Scam Or Legit USA Reviews Price 2024 Does Smoking Decrease Penis Size Moor Medical Premature Ejaculation Tips To Help You Last Longer in Bed Without Pills How to Lose Weight with Diet Plans TRYING BELLA HADIDS MODEL DIET AND WORKOUT ROUTINE HARD Mounjaro is more effective than Ozempic for weight loss study finds Apple Cider Vinegar Keto Gummies Weight Loss Review l Benefits l link description shorts This Is Us alum Chrissy Metz recalls pre-fame weight discrimination on airplanes Passengers Total Keto Diet App - Low Carb Diet Keto Calculator Keto Diet for Beginners - 10 a Day Budget - 3 Delicious MEALS