Címke: dinoszauruszok

Újabb őshüllőmaradványokat tártak fel Villányban – egy félméteres állkapocs is előkerült

Ragadozó dinoszauruszok csontjai, csigolyadarabok, egykori tengeri élőlények több száz foga vár tudományos feldolgozásra azok után, hogy a kutatásait öt éven át az Magyar Tudományos Akadémia (MTA), 2017-től pedig az ELTE támogatásával folytató paleontológus, Ősi Attila és kutatótársai befejezték idei villányi, iharkúti és ajkai ásatásaikat. Magyarorszá...

A dinoszauruszok a feltételezettnél 20 millió évvel korábban jelenhettek meg bolygónkon

A dinoszauruszok eddigi legkiterjedtebb törzsfáját állították össze brit és amerikai paleontológusok, akik kutatásaik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az őslények 250 millió évvel ezelőtt, a feltételezettnél 20 millió évvel korábban kezdték el benépesíteni bolygónkat. A Biology Letters című folyóiratban megjelent tanulmányban a kutató...

Őslénypark nyílik a Veszprémi Állatkertben

Életnagyságú dinoszaurusz szobrok lesznek láthatók nyár elejétől a Veszprémi Állatkertben nyíló őslényparkban, ahol a látogatók egy földtörténeti kiállítást is megtekinthetnek - mondta el Török László, az állatkert igazgatója. Közlése szerint 30 dinoszaurusz életnagyságú mása lesz látható a kéthektáros őslényparkban, ahol a munkálatok már zajlanak. A re...

A dinoszauruszokat elpusztító aszteroida darabkáira lelhettek Kolumbiában

A kutatók parányi, kristályos szerkezetű képződményeket leltek fel, amelyek szerintük az aszteroida becsapódásakor keletkeztek. A dinoszauruszok 66 millió évvel ezelőtti kihalását okozó aszteroida maradványait fedezhették fel Kolumbiában, a csendes-óceáni Gorgonilla-szigeten. Hermann Bermúdez, a Kolumbiai Nemzeti Egyetem geológusa elmondta, az expedíci...

AJÁNLÓ

Toenail Fungus: Can a Doctor Help? Clinq Labstm Antifungal Pen: Relief You Can Target | 2024 Coconut Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Tea Tree Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Essential Oils for Nail Fungus: Can They Really Help? Fungal Nail Infections: Causes, Treatment & Prevention Fungal Nail Renewal Patches: Do They Really Work? Fungi Nail Solution: What Really Works? Toenail Fungus Relief: Home Remedies That Actually Work Black Toenails: Causes, Treatment & Prevention Fungus Under Toenail: Treatment & Removal Guide Treating Painful Toenail Fungus: Relief & Solutions Laser Nail Fungus Treatment Vancouver | Is It Right for You? Lavender Oil for Nail Fungus: Does it Really Work? Medicated Nail Polish & Tea Tree Oil: Does it Work? Nail Fungus & Camphor Oil: Does it Really Work? Hydrogen Peroxide for Nail Fungus: Does it Work? Nail Fungus & Essential Oils: A Natural Approach Naturalis H Nail Fungus Pen: Does It Really Work? Severe Fungal Nail Infections: Causes & Treatment Signs of Fungal Nail Infections: What to Look For Tea Tree Oil for Fungus Nail: Does It Really Work? Tea Tree Oil & Nail Fungus: Does It Really Work?