Címke: árverés

Múzeumba kerül Banksy nagy szenzációt keltő műve, mely félig bedarálta magát egy árverésen

A stuttgarti Staatsgalerie művészeti múzeumban fogják márciustól kiállítani egy hosszú távú kölcsön keretében Banksy brit graffitiművész Girl With Balloon (Lány léggömbbel) című művét, amely nagy szenzációt keltve félig bedarálta magát a Sotheby's tavaly októberi londoni árverésén - adta hírül honlapján a galéria. A festményt, melyet egy európai műgyűj...

Rekordösszegért kelt el Ferenc pápa Lamborghinije

Ferenc pápa ajándékba kapott Lamborghinije 715 ezer euróért, vagyis nagyjából 225 millió forintért kelt el a Sotheby’s monacói árverésen. A bevételt jótékony célokra fordítják, többek között a prostitúcióra kényszerített nőket segítik vele, valamint az iraki keresztény lakosságnak az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által lerombolt otthonai, templom...

Rekordáron kelt el egy, a Titanic fedélzetén utolsók között íródott levél

Rekordáron kelt el egy angliai árverésen egy, az elsüllyedt Titanic fedélzetén az utolsók között keletkezett kézírásos levél. A 166 ezer dollárért (43,5 millió forintért) eladott levelet Alexander Oscar Holverson amerikai üzletember írt az édesanyjának. A Titanic-fejléces levélpapíron a kereskedő részletesen beszámol a káprázatos óceánjáró felszereltség...

Újra kalapács alá kerül a 60 millió dolláros Pink Star gyémánt

Újra kalapács alá kerül a Pink Star gyémánt. A rendkívül ritka rózsaszín drágakő becslések szerint rekordáron, legalább 60 millió dollárért cserélhet gazdát, három évvel az után, hogy ennél is többet kínáltak érte, a vevők végül mégis visszaléptek a tranzakciótól. A gyémántot hétfőn mutatták be újra a Sotheby's londoni központjában, az árverést április ...

12 ezer fontért kelt el egy kiszáradt, majdnem 90 éves penészminta

Majdnem 12 ezer fontért kelt el a kiszáradt, majdnem 90 éves penészminta, amelyből Alexander Fleming kivonta a penicillint. A licit győztesének nevét nem hozta nyilvánosságra a Bonham's aukciósház, amely 11 875 fontért (4,2 millió forintért) értékesítette a mintát londoni árverésén. A penészt Fleming unokahúga őrizte egy kerek üvegcsében, melyre a tudó...

121 millió forintért kelt el egy csaknem teljes dodócsontváz

Összesen 336 100 fontért, vagyis körülbelül 121 millió forintért kelt el kedden egy csaknem teljes dodócsontváz a nyugat-sussexi Billingshurstban rendezett árverésen. A madárfaj egykor az Indiai-óceán térségében fekvő Mauritius-szigetén élt. A dodót először a 16. század végén pillantották meg, de pár évtizeddel a felfedezése után, a 17. században már ki...

Több mint egymilliárd forintért kelt el egy kínai porcelán egy hongkongi árverésen

Egy ritka sárkánydíszes kínai porcelánkupa kelt el több mint 4,6 millió dollárért (1,3 milliárd forintért) Hongkongban. A jellegzetes kék-fehér kerámia a Ming-dinasztia (1368-1644) korában készült. Szakértői becslések szerint a talpas edény valamikor 1425 és 1435 között készült. Felületén megtalálható a Ming Hszüan-tö császár nevét jelentő, hat karakter...

6,5 millió forintot fizettek egy darab kekszért egy árverésen

Egy angliai árverésen 6,5 millió forintnak megfelelő összegért ért kelt egy darab 103 éves keksz, amely a Titanic egy mentőövének túlélőkészletéből maradt fenn. A Spillers & Bakers által gyártott, Pilot márkájú, 9-szer 10 centiméteres kekszért egy görög gyűjtő fizetett 15 ezer brit fontot a wiltshire-i Devizesben tartott árverésen, amelyen különféle...

Elárvereznek egy fotót a Titanicot elsüllyesztő jéghegyről

Elárvereznek egy fotót a Titanicot elsüllyesztő jéghegyről és egy szemtanú kézzel írt beszámolóját Nagy-Britanniában. A fekete-fehér felvétel pontosan aznap reggel készült, amikor 1912. április 14-én éjszaka a Titanic hullámsírba merült az Atlanti-óceánon. A fotót és a kézzel írt beszámolót a Prinz Adalbert tengerjáró gőzős főpincére, M. Linoenewald kés...

Árverési világrekordot dönthet Picasso egyik festménye

Aukciós világrekordot dönthet Pablo Picasso egyik festménye: az Algériai nők (O változat) című alkotást május 11-én árverezi el a Christie's, amely 140 millió dollárra becsüli a kép értékét. Az 1955-ben készült olajfestmény az Előre a múltba című különleges aukción kerül kalapács alá - közölte a ház. A festményt 1997-ben már elárverezte egyszer a Chris...

AJÁNLÓ

kelly clarkson weight loss story dr oz analysis on ozempic best keto gummies for effective weight loss 2023 keto diet keto acv gummies keto acv gummies the legit keto acv pure slim keto acv gummies dr oz rapid weight loss plan warning dr oz weight loss dr oz weight loss pills kelly clarkson keto gummies dr oz negative reviews bad complaints side effects kelly clarkson weight loss ozempic diet dr oz weighs in on her weight loss dr oz weight loss pills kelly clarkson keto gummies review and before and after kelly clarkson weight loss scam features keto gummies with fake reviews here s how it works shark tank keto gummies alert keto gummies reviews kelly clarkson keto gummies