A kisgyerekes családok életében az egyik legnagyobb kihívást az iskolakezdés jelenti. Ilyenkorra ugyan már túl vagyunk az intézményválasztás kálváriájának összes bugyrán, de még épp csak szusszantunk egyet az óvodai ballagás után, máris itt a következő stresszforrás: mennyire fogja jól venni gyermekünk az óvodából iskolába való átmenet kihívásait? Ne görcsöljünk rá erre a – talán csak képzeletünkben létező – problémára, de néhány egyszerű fogással hangolódjunk finoman az iskolára, simábbá téve számára a váltást.
Ismerkedjünk!
Szorongani leginkább az ismeretlentől lehet, és ez a kisgyerekekre is érvényes, vagyis minél ismerősebbé válik gyermekünk számára a leendő iskolája és mindaz, ami ott vár rá, annál inkább eloszlanak az iskolakezdéshez kapcsolódó félelmei.
A leendő tanítójával már biztosan találkozott, de ha szerét tudjuk ejteni, hogy egy rövidke időre összefussunk vele strandolás vagy bevásárlás közben, az tovább fogja növelni a bizalmát. Néhányszor sétáljunk/autózzunk el az iskola felé is, figyelmesen végigjárva a majd nap mint nap megteendő utat, és közben beszélgessünk arról, milyen is az élet az iskolában, meséljünk a tanítási órákról, és hallgassuk meg gyermekünk elképzeléseit, várakozásait, kérdéseit és esetleges félelmeit. Ha lehet, menjünk be az épületbe, és nézzünk odabent is szét: olvassuk el az osztálytermekre kiírt információkat, nézegessük meg a tablókat, keressük meg a közösségi tereket, az udvart.
Ha van a volt ovistársak vagy a környéken lakó gyerekek között leendő osztálytárs, hozzunk velük össze közös programokat, hogy ismerkedjenek, összeszokjanak egymással – egy kis barát nagyon nagy segítség az első napok nehézségeinek leküzdésében, hiszen egymásra támaszkodva egyikük sem fogja annyira elveszettnek érezni magát.
Játsszunk iskolásat!
Noha számtalan készséget kell majd alkalmaznia gyermekünknek az elkövetkező hónapok során, ne essünk abba a hibába, hogy – leginkább saját frusztrációnkat enyhítendő – előre trenírozni akarjuk őt az iskolai megmérettetésekre, mintegy bepótolva vagy túlteljesítve az eddig megszerzett készségeket. Higgyük el és bízzunk abban, hogy gyermekünk rendelkezik az iskolaérettség jegyeivel (ha nem így lenne, azt jelezték volna nekünk), és az esetlegesen kevésbé fejlett területeken is meg fogja állni a helyét. Tehát ne azzal a céllal, hogy behozzunk vélt vagy valós lemaradásokat (az amúgy is lehetetlen, másrészt fölösleges és önbizalomromboló stresszforrás lenne csak gyermekünknek), de játsszunk vele többször is iskolásat, hogy a szerepjátékok élményén keresztül felkeltsük és fokozzuk kíváncsiságát az iskola iránt.
Leültethetjük például a plüssöket és babákat a képzeletbeli osztályterembe, ahol gyermekünk is egy a kisdiákok között, és mi alakítjuk a tanítót, érdekes feladatokat és sok dicséretet adva neki. Játsszunk testnevelésórát bukfenccel, írásórát vonalas füzettel, környezetórát virágokkal, levelekkel és szintén füzettel, színes ceruzákkal. Ha kedvet kap, fordítsuk meg a szerepet, és játsszuk el mi a tudatlan kisdiákot, és közben segítsünk gyerekünknek a tanító szerep alakításában. Nagyot dob az élményen, ha veszünk egy igazi táblát, ahová felírhatja a feladatokat.
Hogy növeljük motivációját és izgalmát, adjunk gyermekünknek iskolásnak tűnő, némi kihívást jelentő gondolkodtató-logikai vagy a finommotorikát, memóriát fejlesztő feladatokat. Mindenképp “írassunk”, rajzoltassunk a kicsivel füzetbe, oldjon meg rövid feladatlapokat, és piros tollal látványosan javítsuk ki és „osztályozzuk” is azt – az izgalom kedvéért készíthetünk ellenőrzőt vagy osztálynaplót is hozzá, ahol vezetjük (a mindig jó) eredményeket.
Szerezzük be együtt!
Természetesen az is nagyon motiváló, ha együtt vásároljuk meg nagylányosan, nagyfiúsan az iskolai felszerelést – a füzeteket, könyveket, írószereket, a táskát, tornafelszerelést és az iskolás ruhát-cipőt –, és hagyjuk, hogy ő válassza ki a neki tetszőeket. Engedjük, hogy elcsábuljon néhány különösen látványos darabtól (színjátszós toll vagy unikornisos rajzszett). Minél közelebb állnak a szívéhez az iskolai „kellékek”, annál vonzóbb lesz maga az iskola is.
Csomagoljuk, díszítsük együtt!
Legyen közös játék a füzetek, könyvek becsomagolása, a ceruzák kihegyezése és tolltartóba rendezése, de még a tornazsák névvel ellátását is megcsinálhatjuk együtt. Aranyos gesztus, ha a könyvekre-füzetekre együtt teszünk valamilyen matricát vagy nyomdázunk rá olyan figurákat, ami kedves a számára, és az otthonosság-ismerősség érzésével tölti majd el, valahányszor kézbe veszi. (Előtte azért érdeklődjük meg a tanítótól, hogy nem probléma-e.)
Enni is kell!
Ne feledjük, hogy néhány kisgyereknek stresszforrás idegen környezetben, helyzetben az evés, másokat meg éppen ezzel lehet megfogni – szóval mindenképpen jó ötlet, ha az uzsonnázásra is készülünk. Vegyük meg közösen a csomagoláshoz szükséges dobozt, szalvétát, poharat, és “gyártsunk” előre közösen szendvics-prototípusokat: kísérletezzünk izgalmas ízekkel és formákkal, és csomagoljuk is el a szendvicseket, amit aztán az iskolás játékban el is majszolhat gyermekünk.
