Meroé ókori romváros Núbiában, a mai Szudánban a Nílus keleti partján, mintegy 200 km-re északkeletre fekszik Kartúmtól. A város romjai Kabushiya, a temetők pedig Begrawiyah falu közelében találhatóak. Az utóbbi nevet szintén használják a lelőhelyre. Meroé a Kr. e. 8. – Kr. u. 4. század között létező Kusita Királyság egyik legfontosabb központja, majd a meroitikus kor alatt a fővárosa volt.
A várostól nyugatra találhatóak a legalább a Kr. e. 1. évezred eleje óta használt nekropoliszok, amelyek közül a nyugati szolgált a királyi klán temetőjéül. A felépítmények jelentős része kisebb-nagyobb piramis volt, amelyek alatt sírkamrában nyugodtak a királyság leggazdagabb tisztviselői. A királyi temető a keleti domboldalakon terül el. Az úgynevezett Déli temetőben (Dél-Begravija) épültek meg a meroitikus kor első két uralkodója, Arkamaniqo és Amaniszlo, valamint közvetlen családtagjaik síremlékei. Az őket követő uralkodók többsége egészen a Kr. u. 4. század közepéig az ettől északabbra húzódó dombokon temetkezett.
A királyi temetkezések a napatai időszak óta az egy tengelyen felépített, egy-három egymásból nyíló kamrából, rámpás vagy lépcsős lejáratú föld alatti részből és az e fölé épített piramisból, valamint a hozzá csatlakozó halotti kápolnából álltak. A földalatti kamrák a meroitikus korban csak ritkán kaptak dekorációt, a szarkofág körül gazdag sírmellékletek, étel és italáldozatok maradványai kerültek elő. A felépítmények a sírkamra lezárása után épülhettek meg. A királyi sírkápolnák legtöbbször egyhelyiséges, pülón alakú homlokzattal rendelkező, a piramishoz keleti irányból csatlakozó építmények. A pülónok homlokzatán általában az ellenségeire lesújtó uralkodó ábrázolásait találjuk; a kápolna hátsó falán álajtó nyílik, amelyen gyakran jelenik meg az Ozirisszá vált uralkodó, előtte a földön pedig a jellegzetes meroitikus áldozati tábla kap helyet. Az oldalfalak reliefjein az oroszlános trónon ülő uralkodót ábrázolták, miközben utóda és az udvar áldozatait fogadja. A meroéi királyi temető utolsó sírjainak méretében és kivitelezésben jól megfigyelhetőek a gyors gazdasági és művészeti hanyatlás jelei. Az utolsó királyi temetkezések a Kr. u. 350-es évekre datálhatóak.
