Egy csaknem teljes dodócsontvázhoz lehet hozzájutni egy angliai árverésen
A több mint három évszázada kihalt röpképtelen mauritiusi madár, a dodó egy csaknem teljes csontvázához lehet hozzájutni egy novemberi angliai árverésen, száz év után először. A természettudományi különlegességekre szakosodott sussexi aukciósház, a Summers Place Auctions félmillió fontot (180 millió forintot) meghaladó leütési árra számít a november 22-...
Közel kétszáz buddhista templomot rongált meg a földrengés a festői szépségű Baganban
Mianmarban négy ember halálát okozta a délkelet-ázsiai ország középső részét sújtó, 6,8-es erejű földrengés, és csaknem kétszázat megrongált a festői szépségű Bagan híres buddhista templomai és pagodái közül – közölte csütörtökön, a természeti csapást követő napon az állami média. A Global New Light of Myanmar című napilap hivatalos forrásokra hivatkozv...
A világ első, kutyáknak szóló kiállítása
Érdekes ötletet valósított meg Dominic Wilcox dizájner, aki létrehozta a világ első, kutyáknak szánt kiállítását Londonban. A festmények és különböző interaktív installációk elkészítésében több művész is részt vett, melyeket úgy alkottak meg, hogy azok lekössék a kutyák figyelemét, illetve szórakoztassák őket. A kiállításra érkező négylábúaknak igencsak...
Négy hét után találtak rá az új-zélandi vadonban eltévedt nőre
Négy hét után találtak rá a hatóságok Új-Zéland Déli-szigetének hóborította távoli csücskében egy cseh nőre, aki párjával együtt indult túrázni, de a férfi nem sokkal később meghalt egy balesetben – közölte csütörtökön a helyi rendőrség. Olaf Jensen rendőrfelügyelő szerint a nőre szerdán találtak rá a hatóságok a hófödte Routeburn túraútvonal mentén lév...
Meggyógyított állatokat engedtek szabadon Kecskeméten
A Kecskeméti Vadaskert és a Kiskunsági Nemzeti Park közös munkája eredményeként mintegy negyven felgyógyult, védett állatot engedtek vissza a természetbe. A meggyógyított és szabadon engedett állatok közöttük voltak erdei fülesbaglyok, egerészölyvek, kuvikok, vörös vércsék, molnár fecskék, sünök, és mocsári teknősök is. A munkát a Kiskunsági Madárvédelm...
Thor, a különleges bengáli macska a cicarajongók új kedvence
Thor, a gyönyörű bundával megáldott bengáli macska az cicarajongók legújabb kedvence. Miután a közösségi oldalakon és több külföldi portálon felbukkantak a fotói, a cica hatalmas rajongótáborra tette szert világszerte. Gazdája, Rani Cucicov elmondta, hogy különleges kedvence nagyon aktív, játékos és szeretetteljes macska, ugyanakkor sokszor rendkívül ak...


















