Közel kétszáz buddhista templomot rongált meg a földrengés a festői szépségű Baganban

Mianmarban négy ember halálát okozta a délkelet-ázsiai ország középső részét sújtó, 6,8-es erejű földrengés, és csaknem kétszázat megrongált a festői szépségű Bagan híres buddhista templomai és pagodái közül – közölte csütörtökön, a természeti csapást követő napon az állami média. A Global New Light of Myanmar című napilap hivatalos forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a szerdai földmozgáskor két lány egy folyó vízébe fulladt, míg egy férfi és egy nő egy gyárépület beomlása miatt vesztette életét.

bagan-1Fotó: Wikipedia/Bild von Stefan Grünig

Aung Aung Kiav, a régészeti hivatal igazgatója csütörtökön elmondta, hogy a rengés epicentrumától nem messze található történelmi fővárosban, az ország fő turistalátványosságának számító bagani buddhista épületegyüttes 185 templomában és pagodájában keletkezett kár. Csütörtökön megkezdték a romok eltakarítását, ebben a katonák mellett helyi lakosok is részt vesznek, miközben rendőröket is mozgósítottak a helyszín védelmére.

bagan-4Fotó: flickr/Ed Brambley

bagan-2Fotó: flickr/Nick Kenrick

Baganban 42 négyzetkilométeren szétszórva 2-3 ezer pagoda és templom található, amelyek a 10. és 14. század között épültek. Közülük több már eleve omladozott, míg egyes építményeket az utóbbi években felújítottak az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) segítségével.

bagan-5Fotó: Wikipedia/flickr/lacest20

VIDEÓ:

A szerdai földrengés epicentruma a Mianmar középső részén fekvő Mandalaj városától mintegy 200 kilométerre délnyugatra, 84 kilométer mélyen volt Csauk városának közelében. Szemtanúk beszámolói alapján hatását még a bangladesi fővárosban, Dakkában is érezni lehetett. Csauk mintegy 35 kilométerre található Bagantól. Mianmar az indoausztrál és az eurázsiai tektonikus lemez találkozásánál fekszik, a térségben emiatt gyakoriak a szeizmikus mozgások. 2011 márciusában legalább 74-en meghaltak Mianmarban az ország thaiföldi és laoszi határnál fekvő térségeit sújtó földrengésben.

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!