Pórul járt állatok, akik aprócska gipszet kaptak

Olykor az állatokkal is történnek balesetek, amik előfordul, hogy töréssel, ficammal vagy rándulással végződnek. Ilyenkor a gondos gazdik útja egyből az állatorvoshoz vezet, ahonnan a pórul járt állatkák kis gipszekkel, kötésekkel térnek haza. Az izgága kedvenceknek minden bizonnyal nagyobb kihívást jelent, hogy türelmesen kivárják amíg teljesen felépül...

Fejüknél összenőtt sziámi ikreket választottak szét Amerikában

Negyven szakorvos több mint húszórás műtét során sikeresen választott szét egy fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt egy New York-i kórházban. A brooklyni Montefiore Medical Center közlése szerint a 13 hónapos fiúk, Jadon és Anias McDonald előtt “a felépülés és a rehabilitáció hosszú útja áll még”. A fiúk egy ötször hét centiméteres felületű agyi szövet...

Hatalmas, 170 millió dollár értékű jádekövet találtak Mianmarban

Hatalmas méretű jádekövet találtak Mianmarban (Burma), az ország északi részén található Kachin tartomány egyik bányájában. A közel 175 tonnás kő 4,3 méter magas, 5,8 méter hosszú és igencsak értékes, hiszen az előzetes becslések alapján 170 millió dollárt, átszámítva 47 milliárd forintot érhet. A bányászok és a helyi politikus azt hangoztatták, hogy a ...

Először landolt európai űrjármű a Marson

Félmilliárd kilométer megtétele és hét hónapnyi repülés után landolt a Marson az ExoMars orosz-európai űrexpedíció leszállóegysége, azonban egyelőre nagy a bizonytalanság a Schiaparelli állapotát illetően. Ez az első alkalom, hogy európai űrjármű landolt a Mars felszínén. A Giovanni Schiaparelli olasz csillagászról elnevezett modullal egy perccel a land...

Az év természetfotósa verseny idei győztesei

Szédítő magasságban lévő fügéket vadászó orangutánról készített kép nyerte a fődíjat az idei Wildlife Photographer of the Year (Az év természetfotósa) versenyen. Az amerikai Tim Laman Borneó Indonéziához tartozó részén, a Gunung Palung Nemzeti Park esőerdejében kapta lencsevégre egy távirányítású fényképezőgéppel a jelenetet, amely az Entwined Lives (Eg...

Lélegzetelállító képeken örökíti meg az éjjeli égbolt csodáját két új-zélandi fotós

Csodálatos képeket készít két új-zélandi asztrofotós, akik rendíthetetlenül járják az lenyűgöző természeti látványosságokkal megáldott szigetországot, hogy megörökítsék az éjjeli égbolt csodáit. Jake és Joanna folyamatosan keresik az új kalandokat és a fényszennyezés által kevésbé érintett helyszíneket, melyek tökéletesek az éjszaki égbolt fotózására. A...