Elindult első útjára a világ legnagyobb konténerszállító hajója

Elindult első útjára a kelet-kínai Csingtao kikötőjéből a világ legnagyobb konténerszállító hajója, amely 24 ezer konténert szállít. Az HMM Algeciras 200-al több konténert képes szállítani, mint az eddig legnagyobb ilyen hajó. Ha tele van, 24 ezer konténer lesz rajta, ezek egymás mellett 150 kilométert tennének ki – írja az MTI. A hajó 339,9 méter ho...

Ritka látvány: dugongcsorda jelent meg a thaiföldi vizekben

A rendkívül félénk állatot a koronavírus-járvány miatti leállások előtt csak ritkán látták errefelé. Azonban amint eltűntek a turistahajók, és a velük járó zaj, valamint szennyezés, a tengeri emlősök megjelentek. Drónfelvételen látszik, hogy a népes dugongcsorda a turistamentes part közelében zavartalanul ejtőzik, tengeri füvet legel és olykor a víz fel...

A jármű egészsége a mi és a környezetünk érdeke is

A TerraClean példátlan a motortisztítás területén. Megtisztítja a befecskendezéstől kezdődően, az égési folyamatokban résztvevő alkatrészeken keresztül, az utólagos kipufogórendszerben résztvevő elemeket is. A TerraClean továbbá a dízel részecskeszűrők (DPF) és az EGR egység, valamint a benzines befecskendező rendszerek tisztítást is elvégzi. A Terra...

Évtizedek óta nem látott mennyiségű fészket raktak a ritka kérgesteknősök Thaiföldön

Rekordmennyiségű fészket raktak a ritka kérgesteknősök (Dermochelys coriacea) azokon az egyébként turisták által sűrűn látogatott thaiföldi tengerpartokon, melyek a koronavírus-járvány hatására elnéptelenedtek. November óta 11 teknősfészket találtak a hatóságok, ez a szám húsz éve nem volt ilyen magas – mondta Kongkiat Kittiwatanawong, a Phuketi Tengerb...

Oroszlánok foglalták el a járvány miatt lezárt Kruger Nemzeti Park útjait

Élvezik a látogatók nélküli életet a dél-afrikai Kruger Nemzeti Park oroszlánjai: az egyébként turisták által sűrűn járt utakon nyugodtan szendergő falkát fotózott le a park egyik őre. Richard Sowry, Afrika egyik legnagyobb rezervátumának munkatársa a látogatók elől március 25. óta a koronavírus-járvány miatt lezárt parkban az üzemeltetéshez szükséges f...

Először találtak mikroműanyagot antarktiszi jégmintákban

Először találtak mikroműanyag-szennyezést antarktiszi jégmintákban: a Tasmaniai Egyetem kutatói 14 különféle műanyagra bukkantak 2009-ben fúrt jégmintákban. Korábban már találtak kutatók mikroműanyagot az Antarktisz térségéből gyűjtött vízmintákban, tengeri üledékekben és hóban. A kutatók új felfedezése azonban azt jelenti, hogy a sarki krillek, amelyek...