Mire jó a blankoló?

A blankoló az a villanyszerelési szakszerszám, amit talán még az igényesebb DIY (Do it yourself) apukák is ismernek, és elégedetten elővesznek a szerszámos ládából, amikor valamiért meg kell fosztani egy elektromos kábelt a szigetelésétől egy rövid szakaszon. Jellemzően teszik ezt a célból, hogy a vezetéket összeköthessék egy másik vezetékkel vagy elágaztathassák azt.

Ebben a cikkben azt próbáljuk körbejárni, mikor és miért van szükség kábelcsupaszítóra, illetve hogyan kell szakszerűen használni, illetve miként kell a kábeleket szabályosan összekötni a villanyszerelési projektek kivitelezésénél.

Szükség van-e célszerszámra a blankoláshoz?

A legfontosabb kérdés persze az, hogy kell-e egyáltalán a Vilszershop kézi szerszám kínálatából blankoló fogót vagy egyéb kábelcsupaszító eszközt vásárolnunk.

A válasz röviden: természetesen igen. Még akkor is, ha nem nagy mennyiségű kábel lecsupaszítása a célunk.

Ahhoz, hogy a kábellel dolgozhassunk, a külső, jellemzően PVC-ből készült szigetelő réteget el kell távolítani a kellő hosszúságban, méghozzá úgy, hogy a vezeték lényegét adó tömör vagy sodrott belső ér sértetlen maradjon.

Van, aki ennek a feladatnak egy sima késsel, tapéta vágó szerszámmal, esetleg valamiféle házi készítésű eszközzel áll neki, és néhány kábel erejéig nem is vall kudarcot. Viszont ha egy komolyabb projekttel kell megbirkózni, akkor rengeteg időt, és pár elhibázott mozdulat esetén, alapanyagot spórolhatunk, amennyiben szerény beruházással szert teszünk a megfelelő eszközre. Arról nem is beszélve, hogy az elvégzett munka minősége összehasonlítatlanul jobb és kiegyenlítettebb lesz, amennyiben egy profi, speciálisan ehhez a művelethez tervezett szerszámmal végezzük.

A kábelcsupaszító felépítése

A blankoló eszközök az esetek nagy részében két éles késsel rendelkeznek, amik akkor sem érintkeznek teljesen, ha működtetjük a szerszámot, csak a szigetelés vastagságában vágnak, a vezető réz eret sértetlenül hagyva, hogy aztán a bemetszésnek köszönhetően a szigetelést egy könnyed mozdulattal eltávolíthassuk a kívánt szakaszon.

Egy szerszámon sokszor több ilyen késpár is található, lefedve ezzel a leggyakrabban használt kábelek teljes spektrumát. Az egyes késpárok mellett fel szokták tüntetni, hogy milyen átmérőjű vezetékhez való, a könnyű beazonosíthatóság végett.

A blankoló használata

Az első lépés minden esetben a lecsupaszítandó kábel átmérőjének meghatározása, és az ehhez illő szerszám vagy szerszámon található késpár kiválasztása.

A blankolás előtt pontosan ki kell jelölni, hogy milyen hosszan szeretné eltávolítani a szigetelést a kábelről, majd a szigetelés eltávolítása után meg kell győződni róla, hogy nem sérült-e az ér a bemetszés hatására. Ha véletlenül hiba csúszott a végrehajtásba, le kell vágni a hibásan lecsupaszított részt, és el kell kezdeni a műveletet az elejéről.

Arra is figyeljen, hogy ne legyen túl hosszú lecsupaszított részt, mert ezzel nagyban növekszik a rövidzárlat kockázata, ezért érdemes a megfelelő, biztonságos hosszra visszavágni.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!