Minden évben több ezer kilométert utazik a pingvin, hogy meglátogassa a megmentőjét

Ötödik alkalommal is megjelent egykori megmentője kerítésénél Dindim, a pingvin, amely évente több ezer kilométert utazik Patagónia és Brazília között, hogy meglátogassa a férfit, aki egykor megtisztította az olajlerakódásoktól. Az Atlanti-óceán egyik brazil szigetén, Ilha Grandén vetődött partra öt éve a pingvin, amely a négyezer kilométerre délre található Patagóniában honos.

Minden évben visszatér megmentőjéhez a pingvin

João Pereira de Souza ellátta a törött lábú, olajjal borított állatot. Azóta a pingvin minden nyár végén megjelenik a Proveta nevű halászfaluban lévő ház bambuszkerítésénél. Évente mintegy 8000 kilométert utazik, legkésőbb februárban ugyanis visszaindul Patagóniába, a brazil nyár ugyanis túl meleg a számára.

Minden évben visszatér megmentőjéhez a pingvin

“Biztos voltam benne, hogy Dindim idén már nem jön” – mondta a 73 éves Pereira, akinek 2011 óta először kellett a pingvin nélkül ünnepelnie június végi születésnapját. Augusztus elsején Dindim azonban újra megjelent. Mivel az elmúlt évben a férfi gyűrűvel jelölte meg az állatot, könnyű volt felismerni a madarat.

Minden évben visszatér megmentőjéhez a pingvin

Minden évben visszatér megmentőjéhez a pingvin

Klemens Pütz pingvinkutató szerint szokatlan, de nem valószerűtlen az eset. “A hely a Magellán-pingvinek útvonalába esik. Miután Patagóniában kiköltik tojásaikat, télen gyakran több ezer kilométert úsznak a melegebb északi területekre, Brazíliáig. Időnként ráadásul előfordul, hogy a pingvinek beleszeretnek gondozójukba vagy megmentőjükbe” – mondta a szakértő.

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!