Mérgező anyagok veszélyeztetik a jegesmedvék életét

Nem csupán a klímaváltozással kell megküzdeniük a jegesmedvéknek, az északi sarkvidék ragadozóinak életét erősen mérgező anyagok is veszélyeztetik: a felnőtt állatok számára még biztonságos mérték százszorosa terhelheti szervezetüket. Az anyatejjel táplálkozó medvebocsoknál ez a kockázat ezerszer nagyobb – olvasható az Environmental Toxicology and Chemistry című szaklapban megjelent tanulmányban.

jegesmedve-1

“Ez az első próbálkozás arra, hogy meghatározzuk a lassan lebomló szerves szennyezőanyagok (POP) kockázatát az északi sarki ökoszisztémára” – mondta Sara Villa, a Milánó-Bicocca-i Egyetem toxikológusa, a tanulmány szerzője. A tudós munkatársaival negyven év kutatásait gyűjtötte össze, melyek azt vizsgálták, milyen mértékben veszélyeztetik ezek a mérgező anyagok a jegesmedvéket, a fókákat és a jeges tőkehalakat.

medveFotó: Wikipedia/Arturo de Frias Marques

A POP-anyagok emberi tevékenység által létrehozott erősen mérgező szerves vegyületek, amelyek hosszú ideig ellenállnak a környezeti lebomlásnak, és felhalmozódnak az élőlények szöveteiben. Évtizedekig megmaradnak a természetben és egyre koncentráltabbakká válnak, amint felfelé haladnak a táplálékláncban. Mire a planktonoktól a halakon át eljutnak a fókákig vagy a jegesmedvékig, erősen mérgezővé válnak – olvasható a Phys.org tudományos hírportálon. Használják őket az iparban és a mezőgazdaságban is, néhány fogyasztói termékben, például égésgátlókban is megtalálhatók. Az 1970-es években például széles körben betiltották a rákot okozó és a hormonokat károsító poliklorinált bifenilt (PCB) tartalmazó ipari vegyi anyagokat, az északi sarkvidéki állatokban azonban egészen az 1990-es évekig magas maradt a koncentrációja. Nyomokban ma is kimutatható.

medvecsalad

Fotó: Environmental Toxicology and Chemistry 

Az eltűnő PCB-k helyére szennyező anyagok új családja lépett, amely ma a legnagyobb vegyi fenyegetést jelenti a jegesmedvék számára a tanulmány szerint. A perfluor-oktán-szulfonát (PFOS) rendkívül mérgező az emlősök számára, koncentrációja meglepően magas a jegesmedvékben, több százszor nagyobb, mint a fókákban. Ráadásul ha a jegesmedvék megeszik a fókákat, a méreg koncentrációja 34-szeresére növekszik. Főként olaj- és víztaszító anyagok (papír, csomagolások, szövetek) és a tüzet oltó speciális hab előállításához használják. A kanadai kormány a vegyi anyagok ezen fajtáját a környezetre, különösen a vadvilágra veszélyesnek nyilvánította.

jegesmedvek

Fotó: Wikipedia/AWeith

Ezek nélkül az új veszélyek nélkül is jelentősen csökken a jegesmedve-populáció. A jelenlegi mintegy 26 ezres egyedszám az évszázad közepére a becslések szerint kétharmadára csökkenhet. A legnagyobb fenyegetést a tengeri jég gyors eltűnése jelenti, a jegesmedvék ugyanis a jégtáblák segítségével vadásznak a fókákra, melyek a nyílt vízen lehagynák őket. A kutatók szerint a globális felmelegedés, amely az Északi-sarkvidék hőmérsékletét az átlagosnál kétszer gyorsabban emelte, teljesen jégmentes nyarakat is okozhat az Északi-Jeges-tengerben néhány évtizeden belül.

jegesmedve-1 (1)MTI, Phys.org


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!