Meglepő módon szennyez a mikroműanyag – szúnyogok révén is bekerül a táplálékláncba

A szúnyogok révén a madarakba, denevérekbe és pókokba is bekerül a mikroműanyag – állapították meg brit kutatók. Az apró műanyagrészecskék, amelyeket a szúnyogok még lárvaként lenyelnek a vízzel, a kifejlett, repülő állatokban is megtalálhatóak. A mikroműanyagot így a szúnyogokkal táplálkozó állatok is felveszik – írja az Amanda Callaghan, a Readingi Egyetem tudósa vezette kutatócsoport. A tudósok szerint ez az első tanulmány, amely bebizonyította, hogy a mikroműanyag a repülő rovarokon keresztül bekerülhet a szárazföldön élők táplálékláncába.

Forrás: Wikimedia Commons/Brocken Inaglory 

A kutatók a dalos szúnyog (Culex pipiens) vizsgálata során figyelték meg, ahogyan apró, két mikrométeres műanyaggolyócskák a különböző életszakaszokon át a testükben maradtak. Miután a szúnyogok a harmadik lárvaállapotban milliliterenként 80 ezer golyócskát tartalmazó vizet vettek magukhoz, a negyedik lárvaállapotban a kutatók átlagosan háromezer apró golyócskát találtak a szervezetükben. Lárvaállapotban még több mint ezer golyó volt, a kifejlett szúnyogban pedig több mint 40 darab maradt meg.

Forrás: NCBI/Fabrizio Montarsi 

A mikroműanyag továbbadása a mérettől függ. A szúnyogok, amelyek vizében 15 mikrométeres golyócskák voltak, ezeket a darabokat kisebb mennyiségben vették csak fel. Az életszakaszok során bennük kevesebb golyócska volt megtalálható, a kifejlett állatokban pedig egyáltalán nem voltak ilyenek. A kutatók ugyanakkor felfedeztek egy kivételt: ha 2 és 15 mikrométeres golyócskák voltak egyszerre a vízben, a kifejlett szúnyogokban kimutathatóak voltak a 15 mikrométeres golyók.

A kutatás során használt műanyaggolyócskák fluoreszkálnak, ezért mikroszkóp alatt jól láthatóak. A kutatók így meg tudták állapítani, hogy a szúnyogok testében a mikroműanyag hol vészeli át az életszakaszok közötti átmenetet. Ezek az úgynevezett Malpighi-edények, melyek a kiválasztást végzik a rovarok szervezetében és leginkább a vesékhez hasonlíthatóak. A belekkel ellentétben ezek az átmenetek között szinte változatlanok maradnak.

Forrás: Al-Jaibachi et al/Biology Letters

A szakemberek abból indulnak ki, hogy laboreredményeik más rovarokra is vonatkoztathatóak. “Mivel a dalos szúnyogokat itt modellorganizmusként használtuk, minden édesvízi rovar, amely mikroműanyag felvételére képes, a műanyagot valószínűleg szárazföldi, kifejlett állapotában is magában hordozza” – írták a kutatók tanulmányukban.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!