Különleges japán italok

Az ivásnak egyfajta kultúrája van Japánban. Elsősorban az üzleti szférában van nagy jelentősége az ivásnak, hiszen az üzletfelek gyakran hívják meg egymást üzleti ebédekre és vacsorákra, ahol egyenesen kötelező valamilyen alkoholos italt fogyasztani. Az alkalmazottaknak sem illik visszautasítani, ha a főnökük meginvitálja őket egy pubba, vagy kocsmába, sőt egyenesen sértőnek számít, ha valaki egy ilyen meghívást visszautasít. Italok terén, a japán whisky, sake és likőrök sora végtelen.

A japánok és a sör

Az egyik legnépszerűbb ital Japánban, a sör. A sör közkedvelt ital férfiak, nők, idősek és fiatalok körében egyaránt. Japánban számos kisebb és nagyobb sörfőzde is található. Azt azonban illik tudni, ha Japánba sodor bennünket az élet, hogy a japán emberek soha nem isznak az utcán. Talán a nagyobb fesztiválok kivételt képeznek, de az utcán nem csak a japán emberek nem isznak alkoholt, de a turistáktól is elvárják, hogy betartsák a szabályokat.

A japán főbb sörmárkák közül kiemelkedő az Asahi, a Kirin és a Sapporo. Az Asahi szó azt jelenti, hogy „felkelő nap”. Ez a sör a megszokottól eltérően, nem olyan keserű, hiszen az alapja nem az árpa, hanem a rizs. A Kirin sör alapanyaga az árpa, a maláta és a komló. A sörnek nem túl markáns ugyan az íze, de azoknak mindenképpen javasolható, akik kedvelik a különleges söröket. A Sapporo sör árpamalátát, rizst és komlót tartalmaz.

Japánban, ha inni mennek az emberek, általában mindig sörrel kezdenek, majd az erősebb szeszes italok következnek. Az, hogy sörrel nyitják meg az ivászatokat, azt is mutatja, hogy mennyire népszerű ez az alkoholfajta Japánban.

Japán nemzeti itala, a szaké

Japánban nemzeti italnak számít a szaké. A szaké alapja a rizs, azonban ebből nem párlatot főznek, hanem hordóban érlelik. Nyáron hidegen, míg télen leginkább melegen fogyasztják.

Az umeshu, mint egyedi alkohol

Az umeshu nem más, mint egy japán szilvabor. Ezt az italt önmagában, vagy jéggel lehet fogyasztani, de más italokkal is lehet keverni. Mivel egy édes italról van szó, így könnyedén el lehet a mértéket véteni ezzel az itallal.

A citrusos yuzushu

A yuzushu is egy közkedvelt ital Japánban. Hasonló ital, mint az umeshu, csak itt szilva helyett, citrusfélét használnak a készítése során. Az íze olyan, mintha limonádét innánk, kicsit kesernyés, amely ízt csak tovább fokoz az alkohol íze. Általában önmagában, jéggel fogyasztják, de gyakori más italokkal történő keverése is.

Az egyedülálló ízvilággal rendelkező shochu

A shochu alapanyaga lehet az árpa, az édes burgonya, a cukornád, a hajdina, vagy a rizs. A shochu íze egyedülálló és magas az alkoholtartalma. A shochut a japánok többnyire jéggel fogyasztják.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!