Kínai sportiskolák – lehetőség vagy gyötrelem?

Kínában több, mint 300 államilag finanszírozott elit sportiskola van, melyek módszereit sokan vitatják. A komoly és szigorú edzések már gyermekkorban elkezdődnek. A tehetséges kínai gyerekeket megfigyelik és 6 éves korukban különleges sportiskolákba küldik őket, ahol több ezer gyermekből próbálják kinevelni a jövő bajnokait. Többségük azonban nem bírja elviselni a hihetetlenül nagy nyomást és a követelményeket. Kína elképesztő összegeket költött arra, hogy sportakadémiákat állítson fel, és a lehető legtökéletesebb szakembergárdát hozza létre pszichológusokból, külföldi és hazai edzőkből, valamint alkalmazza a legújabb technológiai és tudományos módszereket. Míg az 1988-as szöuli olimpián kínai sportolók csak öt aranyérmet szereztek, 1992-re Kína lett a negyedik legtöbb aranymedállal büszkélkedő ország. A 98-as pekingi játékokra már 30 000 atlétát készítettek fel, ami ötször annyi, mint ahányan valójában Kína színeiben részt vettek az olimpián.

Kínai sportiskolák

A kínai sportiskola-rendszer lényege a nagy létszámú “alapanyag”. A módszerek elképesztően hatékonyak, ami a kiemelkedő eredmények gyors elérését illeti, ugyanakkor a rendszernek ez a hibája is, mivel minden mást figyelmen kívül hagy, nem gondoskodik sem a sportolók egyéb irányú képzéséről, sem az erkölcsi szempontok figyelembevételéről. A legtöbb iskola gyakorlatilag atlétatermelő gyárként működik, melyekben nem ritka a napi 6 órás edzés sem. Egy kínai származású, Amerikában dolgozó újságíró, Ni Ching Ching így írt erről a témáról: “Amikor első osztályos voltam, a kommunista tehetségkutatók eljöttek az iskolába, hogy potenciális műugrókat találjanak. Nem érdekelte őket, hogy nem tudok úszni és nem akarok sportolni sem. Azt mondták, pont megfelelő a testfelépítésem és a lábaim is alkalmasak erre a sportra. Kiválasztottak és elküldtek egy állami sportiskolába, hogy lenyűgözzem és szolgáljam a hazámat.”

Kínai sportiskolák

A Scichahai Sportiskolában 600 gyerek tanul 6-tól 18 éves koráig. Reggelente tanulnak és 4 órát edzenek minden délután, csak a vasárnap szabad számukra. A szülők hétvégenként meglátogathatják a gyerekeiket, akik szívesen hagyják az iskolában utódaikat, abban a reményben, hogy Olimpiai bajnokot nevelnek belőle. A Scichahai iskola fő szerepet játszott abban, hogy a pekingi Olimpián a sportolók kiemelkedően teljesítettek és rengetek aranyérmet nyertek. Az elért sikerek ellenére az iskolát és az egész rendszert is azzal vádolják, hogy kényszerítik a gyerekeket és túl keményen bánnak velük. 2005-ben az evezés négyszeres Olimpiai bajnoka, a brit Sir Matthew Pinsent ellátogatott az iskolába. A látogatás után azt mondta, hogy több gyerek is sírva próbálta megcsinálni a feladatokat, egy kisfiú hátán pedig furcsa nyomokat és foltokat látott.

Kínai sportiskolák

A sportiskolák edzői nagyon szigorúak és mogorvák. Néhány edzőt azzal vádolnak, hogy rendszeresen megveri a diákokat, de nem ez az egyetlen probléma. A Liaoning Anshan Sportiskolában például kiderült, hogy a 15 évet betöltött tanulóknak doppingszert adtak be, legtöbbjüknek erythropoietin hormont (EPO) és tesztoszteront adtak be. A Sanghai egyetem professzora így nyilatkozott a Washington Postnak: „ A legtöbb iskola csupán a sporttal foglalkozik, már már olyanok, mint egy sportoló gyártó és összeszerelő sor. A gyerekeknek naponta 6 vagy több órát kell edzeniük. A kínai sportolók olyan sok időt szentelnek az edzésnek, hogy még egy ötödik osztályos szintjén sem tudnak olvasni.”

Kínai sportiskolák

Amikor elhagyják az iskolát sokuk nem csinál semmit, mert semmiféle szakképesítéssel, vagy jártassággal nem rendelkeznek. A helyi sport szövetségek néha tudnak számukra munkahelyet biztosítani, de sokan közülük végül gyári munkások lesznek. Többen közülük ígéretet kapnak arra, hogy miután kiöregednek a sportból rendőrként dolgozhatnak tovább, de az ígéret gyakran csak ígéret marad. A China Sports Daily úgy becsüli, hogy a sportolók 80%-a munkanélküli, elszegényedik vagy krónikus egészségügyi problémákkal küzd miután sportpályafutásuk véget ér.

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák

Kínai sportiskolák


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!