Thom Atkinson fotográfus 13 katonai felszerelést örökített meg Soldiers Inventories (Katonai leltár) c. sorozatában. A 9 hónapig tartó fotóprojekt egy komoly kihíváss volt Atkinson számára, aki sosem volt katona, így nem volt egyszerű mindent megértenie. Gyűjtők, történészek, katonák segítették Thom Atkinsont a katonafelszerelések összeállításában minden egyes fénykép elkészítése során.
“Azt szerettem volna, ha a tárgyak mögött az embert is bemutatom a fotókon keresztül. Ahogy a hasonló felszereléseket láttam, egyre inkább éreztem: ezek ugyanazok az emberek, ugyanazokkal az alapvető szükségletekkel”.
“Azt hiszem, csodálatos dolog, hogy minden képen szerepel egy kanál. Az étkezés maga 1000 éve nem változott”. – jegyezte meg Thom. A jegyzettömbökből iPadek, a tálakból konzervek lettek. Érdemes megfigyelni, hogy a sakk és a kártyák is fel-felbukkanak a felszerelések között.
1066 – Angolszáz harcos felszerelése – Hastings

1244 – Lovaskatona felszerelése – Jeruzsálem ostroma

1415 – Íjász felszerelése – Agincourt-i csata

1485 – A York uralkodóház mellett harcoló katona felszerelése – Bosworth-i csata

1588 – Polgárőrségi felszerelés – Tilbury

1645 – New Model Army (a “vasbordájúak serege”, “ironside”, Cromwell vezetésével) muskétás holmija – Naseby-i csata

1709 – Őrszem – Malplaquet-i csata, spanyol örökösödési háború

1815 – Közlegény – Waterloo-i csata

1854 – Közlegény, lövészet – Alma-i ütközet

1916 – közkatona – Somme-i csata

1944 – Őrvezető, ejtőernyős – Arnhemi csata

1982 – Királyi Tengerészgyalogság, tengerészgyalogos kommandós – Falkland szk. konfliktus

2014 – Utász, Royal Engineers – Helmland tartomány, Afganisztán

























