Hatalmas forgószél boríthatta fel a Jangcén elsüllyedt hajót

Özönvízszerű esőzés közepette, nagy erejű szélviharban felborult és több mint 450 utassal a fedélzetén elsüllyedt a kínai Jangce folyón hétfő este egy utasszállító hajó – jelentette a kínai média. A legfrissebb hírek szerint egyelőre 13 embert sikerült kimenteni a vízből, valamennyien életmentő mellényt viseltek. A Hupej Zsipao helyi napilap online tudósítása szerint a túlélők után kutató búvárok a hajó testéből életjeleket hallottak. A mentők munkáját nehezíti az erős szél és a heves eső.

A túlélők között van a hajó kapitánya és fedélzeti főmérnöke. Mindketten azt mondták, hogy a hajó “tornádóba” kerülve 1-2 perc leforgása alatt süllyedt el. Vészjelzést nem adtak le. A helyi lap szerint erőteljes, körülbelül 130 kilométeres óránkénti sebességű forgószél okozta a tragédiát, amikor utasai éppen lefekvésre készültek.

Hajó katasztrófa a Jangcén

A négyszintes, 76,5 méter hosszú és 11 méter széles hajó fejjel lefelé áll a folyóban, egy része kiemelkedik a vízből. Úgy tudni, a baleset helyszínén körülbelül 15 méter mély a víz. A Kelet Csillaga Csiangszu tartomány székvárosából, Nankingból tartott a délnyugat-kínai Csungkingba 458 emberrel, 406 – ötven és nyolcvan év közötti – turistával, egy utazási iroda öt alkalmazottjával és a hajó 47 fős legénységével. Az utasok között nem voltak külföldiek. Az 1994-ben épült Kelet Csillaga 534 férőhelyes, vagyis nem volt túlzsúfolva. Tulajdonosa egy, a Három Szoros gát környékét meglátogató folyami túrák szervezésére szakosodott iroda. Egyelőre harmincnál több csónakkal kutatnak a túlélők után, és a helyszínre vezényelték a rendőrség több mint ezer tagját 40 gumicsónakkal. A központi televízió jelentése szerint Li Ko-csiang miniszterelnök a tragédia helyszínére repült, hogy személyesen irányítsa a mentési munkálatokat.

Hajó katasztrófa a Jangcén

Hajó katasztrófa a Jangcén

VIDEÓ:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!