Gorillakölyök született a Fővárosi Állatkertben

Gorillakölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben december 23-án. Az anyaállat, N’Yaounda és a kölyök is jól van. Egyelőre nem tudni a kölyök nemét és a súlyát, mert nagyon szoros kapcsolat van az anya és a kicsi között, nem adja ki a kezéből, arra pedig nincs ok, hogy erőszakkal elvegyék tőle.

A 17 esztendős N’yaounda már tapasztalt anyának mondható, hiszen egy másik kölyköt már sikeresen felnevelt. Mostani kölykét is féltő szeretettel és gondoskodással veszi körül. A gorillabébi apja Golo, a csapat vezérhíme.

MTI fotó: Kovács Attila

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1989 óta foglalkoznak gorillák tartásával. Az első gorillakölyök 1992-ben, a legutóbbi 2010-ben született, a mostani az ötödik. Közülük hárman felnőttek és elkerültek másik állatkertbe. A budapesti állatkertben hat gorilla él, közülük kettő kölyök.

MTI fotó: Kovács Attila

A gorillák szaporodása nemcsak azért örvendetes, mert a nagyközönség körében népszerű állatokról van szó, hanem azért mert a gorillákat a kipusztulás veszélye fenyegeti, így minden kölyök megszületése újabb lépés a kritikusan veszélyeztetett állatok megmentése érdekében tett erőfeszítések sorában.

Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!