Felháborító állatbemutatók egy kínai állatparkban

Kína egyik leghírhedtebb állatparkjában, Hsziamen városában a látogatók százai tapsolnak, amint egy több száz kilós oroszlán rááll egy ló hátára. A szerencsétlen ló rémülten rohan körbe a karámban, miközben az idomár ostorcsapásai is ijesztgetik. Aztán az oroszlán leszáll, és egy tigris foglalja el a helyét. A közönséget itt egyáltalán nem érdekli, hogy ezek a bemutatók valójában egyenlőek az állatkínzással. A vadállatokat cipelő lovak ösztönösen rettegnek a ragadozóktól. A bemutatóhoz, illetve az idomítás megkönnyítéséhez pedig kihúzzák a nagymacskák fogait, hogy ne fogyasszák el a lovat, aki számára pedig nem kis lelki és fizikai megpróbáltatást okoz a ragadozó szállítása. Az általános körülmények is borzalmasak, az oroszlánok, tigrisek, leopárdok, vagy akár a medvék egyesével vannak kis ketrecekbe zárva.

Borzalmas állatbemutatók

Borzalmas állatbemutatók

A borzalmas mutatvány nem csak az állatpark hibája, hiszen ameddig az ilyen “szórakozásra” kíváncsiak az emberek, addig az állatok kínzása is folytatódni fog. A Save China’s Tigers (Mentsük meg a kínai tigriseket) jótékonysági szervezet most arra készül, hogy Kínában tartson figyelemfelkeltő kampányt a nagyragadozók megóvása érdekében. A mozgalom célja, hogy kiszabadítsa a tigriseket és az oroszlánokat, tenyésztési programot indítson és visszavezesse az állatokat a természetbe. Reméljük sikerrel járnak! A biztos megoldás az lenne, ha a hatóságok betiltanák az ilyen borzalmas állatbemutatókat, de ez valószínűleg soha nem fog megtörténni.

Borzalmas állatbemutatók

Kínában az állatok országszerte bizarr látványosságok résztvevői: van olyan hely, ahol a ragadozókat élő állatokkal etetik a nézőközönség orra előtt, máshol a medvék bicikliznek vagy erős emberekkel versengenek abban, hogy melyikük tud gyorsabban és messzebbre húzni egy autót.

Borzalmas állatbemutatók

Ukraine Circus


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!