Először sikerült észlelni a Marson fújó szelek hangját

“Nem várt örömben” volt részük az amerikai űrkutatóknak, mivel az InSight űrszondának, amely november 26-án landolt a Marson, először sikerült észlelnie a vörös bolygó felszínén fújó szelek hangját – jelentette be a NASA.

Forrás: NASA

A robotgeológus űrszonda érzékelői december elsején észlelték azt a „kísérteties mély zúgást”, amelyet a másodpercenként 4,5-6,7 méter sebességű, északnyugat-délkeleti irányú szél vibrálása okozott. A szél iránya megegyezik azoknak a portölcséreknek az irányával, amelyeket még az űrből figyeltek meg a leszállóhely térségében.

Forrás: NASA/JPL-Caltech

„Ez az első eset, hogy olyan műszerek vannak a Mars felszínén, amelyek az emberi fül számára is hallható frekvenciában képesek észlelni a zajokat” – mondta Thomas Pike, a projekt szenzorokkal foglalkozó tudósa. Az Imperial College London kutatója szerint a felvett zaj kissé hasonlít egy szélben lobogó zászló hangjára.

Forrás: NASA/JPL-Caltech

A hangfelvétel rögzítése nem tervezett siker. A misszió egyik fő célja a Marson történő mozgások mérése, és ezek része a hanghullámok okozta rezgés is – mondta Bruce Banerdt, a NASA audioklipeket közzétevő kaliforniai központjának (Jet Propulsion Laboratory) főkutatója.

“Mintha az ember a szél vagy egy háttérben morajló óceán hangját hallaná, de van egy nem e világi érzete” – fűzte hozzá Banerdt.

A űrszonda napelemei körül süvítő szél hangját az InSight két nagyon érzékeny szenzora, egy beépített légnyomásérzékelő és egy fedélzeti szeizmográf észlelte és rögzítette. Az előbbi, amely meteorológiai adatokat gyűjt, közvetlenül érzékeli a légköri vibrálást, a szeizmográf pedig, amelynek 2,2 méter átmérőjű kiterjesztett szárnyai két nagy elálló fülre emlékeztetnek, az űrszonda szél okozta rezgését észlelte.

A kaliforniai Vandenberg légi támaszpontról május 5-én útnak indított InSight két éven át fog a Marson kutatásokat végezni, alapvetően a bolygó mélyét vizsgálva. Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi kőzetbolygója, köztük a Föld is.

Forrás: ESA & MPS for OSIRIS Team 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!