A horgászat nemcsak szenvedély, hanem időutazás is. Vannak botok, amik már rég eltűntek a boltok polcairól, de történetük, különlegességük és mesterségbeli kidolgozottságuk örökre beírta magát a horgászat aranykönyvébe. Ha te is azok közé tartozol, akik még emlékeznek a régi idők eszközeire – vagy kíváncsi vagy rájuk –, akkor ez a cikk neked szól. A cikk a Halcapone szakértőinek közreműködésével készült.
A Tonkin nád bot – a klasszikus mestermunka
A 20. század közepéig a horgászbotok csúcsa a Tonkin nád volt. Ez a különleges bambuszféle Kína délkeleti részéről származik, és híres a sűrű szálstruktúrájáról, rugalmasságáról és tartósságáról.
A Tonkin nád botokat kézzel hasították, ragasztották, csiszolták. Egyetlen bot elkészítése hetekig, sőt hónapokig is eltarthatott. Ezek nem gyári tömegtermékek voltak, hanem egyedi remekművek. Ma már csak néhány műhely foglalkozik a hagyományos módon készült bambuszbotokkal, így igazi ritkaságnak számítanak.
A teleszkópos fémhorgászbot – a technikai kísérlet
Az 1960–70-es években jelentek meg az első teljesen fémből készült teleszkópos horgászbotok. Főként alumíniumból vagy rozsdamentes acélból készültek, és akkoriban modern csodának számítottak.
Előnyük az volt, hogy szinte elpusztíthatatlanok voltak – hátrányuk viszont a súly és a ridegség. A bot nem “dolgozott” együtt a hallal, mint egy nád- vagy üvegszálas változat, ezért a tapasztalt horgászok hamar visszatértek a rugalmasabb anyagokhoz. Ma ezek a fém teleszkópos botok igazi kuriózumnak számítanak, gyakran dísztárgyként bukkanak fel gyűjtőknél.
Az üvegszálas aranykor – vastag, nehéz, de halálbiztos
Mielőtt a karbon megjelent volna, az üvegszálas horgászbotok uralták a piacot. Ezek a botok még a mai napig fellelhetők padlásokon, garázsokban, vagy vidéki horgászboltok eldugott polcain.
A legelső generációs üvegszálas botok vastagok és nehezek voltak, viszont rendkívül strapabíróak. Az 1950-es évektől kezdve rohamosan terjedtek, főként pergetéshez és fenekezéshez. Az akkori technológia miatt ezek a botok gyakran egybeépített nyelet kaptak, és több esetben nem voltak cserélhetőek az alkatrészek. A nosztalgikus hangulatot kedvelők körében ma is keresettek.
A teleszkópos bambuszbot – az utazó horgász kedvence
Kevesen tudják, de már az 1800-as évek végén is léteztek összecsukható bambuszbotok. Ezeket főleg Angliában és Japánban használták, és katonák, világutazók vitték magukkal.
A teleszkópos bambuszbotokat kézzel készítették, szinte kizárólag zsinórra való úszós horgászatra. A botokat szorosan egymásba lehetett tolni, mint a mai teleszkópos változatokat. Sokszor elefántcsont vagy bronz illesztéssel készültek – ma már múzeumba illő darabok.
A split cane botok – amikor a bambusz új életet kapott
A “split cane” vagy hasított nád botok külön kategóriát képviselnek. Ezek a Tonkin nád egy speciális feldolgozási módjával készültek, ahol a bot hatszögletű profilban, több szegmensből lett összeragasztva.
A split cane botok igazi mesterdarabok, kivételes hajlékonysággal és pontossággal. A mai horgászbotok mellett nehéznek tűnhetnek, de a gyakorlott horgász számára ez nem hátrány, hanem karakter.
Néhány különleges, gyűjtők által keresett ritkaság:
- Hardy “Palakona” split cane bot (Anglia, 1920-as évek)
- Japanese collapsible bamboo rod (Japán, Meiji-korszak)
- French steel rod with cork handle (Franciaország, 1950)
- Shakespeare Wonderod – korai üvegszálas modell (USA)
A horgászbotok nemcsak eszközök, hanem történetek is. Mindegyik darab egy korszakot mesél el, amikor a horgászat még kézzel faragott bottal, saját készítésű csalival és türelemmel telt. És ezek az értékek ma is élnek – benned, a horgászat szeretetében.
