Családjával együtt tért vissza a szarvas a boltba, ahol finom falatokkal kínálták

Különleges vendégek tévedtek be egy amerikai város boltjába: a Colorado államban található Fort Collins egyik üzletébe egy népes szarvascsalád sétált be néhány finom falat reményében. Az erdők és hegyek által körülölelt város határában nem számít ritkaságnak a vadon élő álltok felbukkanása, ám korábban még egyikük sem tért be a helyi boltokba nézelődni. Egy kíváncsi szarvas azonban a Horsetooth fogadó és kemping területén kóborolva váratlanul besétált az egyik kisboltba, ahol nyugodtan nézelődött és még a napszemüvegeket is alaposan szemügyre vette. A nem mindennapi “vásárló” persze igencsak meglepte az üzletben dolgozó Lori Jonest, aki finom falatokkal kínálta meg a barátságos állatot, miután befejezte a nézelődést.

Szarvascsalád tért be a boltba
Fotó: Lori Jones

Ezután a jól lakott szarvas távozott az üzletből, ám Lori legnagyobb meglepetésére nem kellett sokat várnia az újbóli találkozásra, az állat ugyanis még aznap visszatért, ráadásul az egész családját magával hozta.

“Körülbelül harminc perccel később ismét megjelent az ajtóban a szarvas, de ezúttal családja is vele volt. A többiek, mint a jó nevelt gyerekek a bejáratnál vártak, mintha azt kérdezték volna, hogy bejöhetnek-e. Rendkívül vicces volt!” – mesélte az eladó. A szarvascsalád mindaddig nem is volt hajlandó távozni amíg nem kaptak ételt a nőtől, aki végül néhány mogyorós szelettel tudta őket kicsalogatni az üzletből.

Szarvascsalád tért be a boltba
Fotó: Lori Jones
Szarvascsalád tért be a boltba
Fotó: Lori Jones
Szarvascsalád tért be a boltba
Fotó: Lori Jones
Szarvascsalád tért be a boltba
Fotó: Lori Jones
Szarvascsalád tért be a boltba
Horsetooth Inn and RV Park


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!