Utazás-Nagyvilág

Sedan-kráter – a legnagyobb, atombomba által létrejött mélyedés

A Sedan-kráter a Sedan nukleáris kísérlet eredménye, mely a nevadai Nukleáris Kísérleti Területen található. A kráter közel 11 millió tonna kőzet megmozgatásának eredménye. A kráter 1962. július 6-án jött létre egy 104 kilotonna TNT-nek megfelelő (435 TJ) földalatti atomrobbantás következményeként, melyet a Plowshare-program keretében hajtottak végre. A...

Így örül gondozójának a fekete párduc – videó

A Dél-Afrikai Bloemfontein-ben működő Cheetah Experience szervezet önkéntese, Juhi Agrawal munkája során igazán közeli kapcsolatot alakított ki egy Pardus nevű fekete párduccal, akiről már kölyökkora óta gondoskodik. A párducot születése után elhagyta az anyja, ezért a vadvédő szervezet magához vette az akkor mindössze 300 grammos, aprócska állatot. A C...

Nara, a szarvasok és templomok városa

Japán Honsú szigetén található Nara városa, amely csodálatos templomairól és a városban élő rengeteg szarvasról híres. Hét templom, szentély és rom, név szerint a Tódai-dzsi, a Szaidaidzsi, a Kófukudzsi, a Gangódzsi, a Jakusidzsi, a Tósódaidzsi, a Kaszuga szentély és a Heidzsó palota romjai a Kaszugajama ősi erdejével együtt alkotják „az ősi Nara történ...

Varázslatos tengerpartok a világ minden tájáról

Motu Tehotu, Bora Bora Algarve, Portugália Diani Beach, Kenya Hyams Beach, Ausztrália Bahama-szigetek, Harbour Island, Pink Sands Beach Whitehaven Beach, Ausztrália Big Sur, Kalifornia, USA Anse Source d’Argent, Seychelle-szigetek Maldív-szigetek Kagylópart, Ausztrália Papakōlea B...

Tropea – festői település a Tirrén-tenger partján

A calabriai turizmus fellegvára, Tropea, Olaszország Vibo Valentia megyéjében található, a Tirrén-tenger partján, Calabria nyugati partvidékén. A környék sziklás öblei, a Tirrén-tenger kristálytiszta vize, a meleg mediterrán klíma és buja növényzet mind hozzájárulnak népszerűségéhez. Fotó: comune.tropea.vv.it Festői óvárosa a partvidékből merőlegese...

Csodálatos fotók világítótornyokról, melyek kiállták az idő próbáját

A világítótorony jelzőfényt vagy jelzőhangot adó épület, torony, esetleg vázszerkezet, ami segíti a tengeri hajósokat a navigációban. Már az ókorban is épültek ilyen tornyok, legismertebb közülük a pharoszi. A világításról kezdetben tűzzel, később elektromos lámpákkal gondoskodtak. A világítótornyok a biztonság és az útba igazítás szimbólumai. Habár már...

Monaco különleges, a hegy oldalába vájt focipályája

Monaco labdarúgócsapatának,  az 1924-ben alapított AS Monaco FC-nek igazán különleges és látványos edzőpályája van. A La Tubie városrészben található focipályát és edzőtábort a hatékony helykihasználás végett egy régi kőbánya helyére építették, ahonnan a kitermelt kövekből épültek Monaco híres épületei, például a Hercegi palota vagy a Szeplőtelen Szűzan...

Rejtélyes tó keletkezett a tunéziai sivatagban

A tunéziai sivatagban, a semmiből keletkezett tóban rengeteg ember hűsöl, annak ellenére, hogy a hatóságok szerint egyáltalán nem tanácsos benne fürdeni, amíg vízből vett mintákat a tudósok nem vizsgálják meg. Egyébként pásztorok fedezték fel három hete, a nem sokkal ezelőtt még kopár vidéken, és Gafsa-tónak nevezték el,  mivel Gafsa városától 25 kilomé...

Pipacstenger árasztja el a Towert az I. világháború brit áldozatinak emlékére

Paul Cummins keramikusművész és Tom Piper díszlettervező különleges, nagyon látványos és kifejező emlékművet készített az első világháború brit áldozatainak emlékére. A londoni Tower-nél összesen 888 ezer 246 darab kerámiából készült pipacsot helyeznek el, annyit ahányan a Brit Birodalom háborúba küldött katonái közül elestek. A vérvörös pipacstenger, a...

Óriási patkányok lepték el a Tuileriák kertjét Párizsban

Patkányok árasztották el a Tuileriák kertjét Párizsban: a világ egyik leggyönyörűbb közparkjaként számon tartott zöldövezetben a turisták által hátra hagyott nagy mennyiségű szemét miatt szaporodtak el a kártevők. A Szajna és a Louvre által határolt parkban állandó problémát jelent a rágcsálók jelenléte, különösen a nyári hónapokban, amikor a piknikez...

AJÁNLÓ

Does Circumcision Make Penis Bigger? Examining the Evidence and Common Myths Girls Talking About Bigger Is Better Penis: What the Conversations Really Reveal How to Grow a Bigger Penis Without Pills: Realistic Approaches and What Actually Matters Stretching Penis for Growth: What the Evidence Actually Shows Penis Weight Hanging Kit for Penis Enlargement: A Realistic Look at This Method Why Is My Toenail Turning Yellow? Causes and Solutions Toenail Fungus and Mouthwash: Why This Home Remedy Doesn't Work Effective Treatments for Fungus Toenails: What Works and When to See a Doctor White Spots on Toenail Bed: Causes and What to Do Pain on Top of Foot: Causes & Treatment Pain Reliever Products: What Works & What to Consider SI Joint Pain: Causes, Relief & Treatment Options Right Foot Pain: What’s Causing It & When to See a Doctor Foot Pain Relief: Shoes That Can Help | Expert Guide Sharp Pain on Foot’s Outside: Causes & Relief Top of Foot Hurts? Causes & Relief Tips Voltarol for Joint Pain: Relief Options & What to Know | Boots Relief for Inflammation Pain: What Really Works Best Painkiller for Arthritis: What Works? Foot Hurts? What to Do & When to See a Doctor Joint Pain Upon Waking: Causes & Relief Foot Pain: Why Your Feet Hurt All the Time Widespread Joint Pain: Causes, Relief & When to See a Doctor Apex Keto ACV Gummies Cancel Subscription: A User’s Perspective CBD Gummies for Weight Loss: Are They a Realistic Solution? Delving Deep: The Fast Start Keto Gummies Ingredients List How Do Slimming Gummies Work? The Hype vs. Reality Ketonaire ACV Keto Gummies: Are They Worth the Hype? Ketosis Gummies Reviews: Are They Worth the Hype? Price on Keto Gummies: Are They Worth the Hype?